Vannak bizonyos szituációk amikor óhatatlanul előtörnek a régi emlékek. Mostanában pár éjszakát lazítottunk Tamási pusztán a csillagokkal teli Borostyánban. S csodák csodája a délutáni wellness közben megjelent egy felszolgáló, közölte megjött az uzsonna. Nem is akármilyen. Egyik nap friss madártej másnap almás diós pite, korlátlan repetával. Mivel ez is csak egy üzleti alapon működő szálloda alaposan rácsodálkoztam a figyelmességükre. Súlyomat illetően nem is lett volna szabad ilyen édesség közelébe merészkedni, de hát visszautasítani se illik ha valamit jó szívvel kínálnak.
Már csak azért se mert ez volt az a pillanat amikor beugrott, hogy mennyiszer sorakoztam ilyen délután harapnivalóért a gyerektáborban és a balatoni szakszervezeti üdülőkben. Természetes volt, hogy a kiadós ebéd után alig három órával már a tálcán sorjáztak a vajas sonkás kenyerek, gőzölgött a kakaó és minden egyéb jó falat. Persze ezeknél az asztaloknál csak mi gyermekek tolongtunk. S ez a figyelmesség, ez a fajta gondoskodás olyan magától értetődő volt. Ezek voltak a mi első svédasztalaink amiről mindenki annyit vehetett amennyi jólesett. Miközben a svéd négylábú plató fogalmát még talán nem is ismertük. Szerintem a Borostyán med-hotel tulajdonosa is emlékezhetett ezekre a fiatalkori élményeire.
