SzántóGráf

Lajos után Ferike is beköltözött – mindig volt egy hajléktalanunk – rendet vágnak vagy könyörtelenek

Csuda sok okos ember van. A hajléktalanok ügyében is rengetegen megszólaltak már. Osztották az észt, támadták az új kormányrendeletet miszerint mostantól nem lehet életvitelszerűen az utcán élni. Vajon miért nem?

A mindenkié a város mozgalom képviselője szerint ez törvénytelen jogfosztás. Aki a rendeletet meghozta és megszavaztatta az egy lelketlen senkiházi, s zavarja őt az utcán nyomorgók látványa. Lehet benne valami mivel az én lelkiismeretem is háborog, amikor a miskolci bazártömbben és a pátriaház mögötti grundon élő hajléktalanokkal találkozom. Mindannyiszor fontolóra veszem, miként lehetne őket megmenteni. A fagytól, a forróságtól, az éhhaláltól és minden egyéb átoktól, ami őket sújtja. Haragszom rájuk, amikor lejmolnak, mégis megszánom őket. Haragszom rájuk, hogy az összekunyerált forintjaikból rögtön alkoholt vesznek, de megértem, ez az ők kábítószere. Ezzel menekülnek ki a való világból, amely számunkra se olyan amilyent szeretnénk

Talán jogos, hogy begyűjtik őket mind az átkosban, amikor háromhavi munkakerülésért már börtön járt.  Jogos, hogy akaratuk ellenére fedél alá viszik, s gondoskodnak róluk. Sőt egy kötelező egészségügyi szűrésen is átesnek.  Talán a számukra kincset jelentő motyójukat nem kellene megsemmisíteni. Sokan életük utolsó emlékeit őrzik azokban a bevásárló szatyrokban.

Sajnálom, hogy a sok ezer zsák pénzzel kitömött kormánymédia nem képes ezt az intézkedést mindenki számára elfogadható módon prezentálni. Drága kollégáim gyengék vagytok ebben a műfajban !  Vagy Ti se értitek, hogy egy humanitárius akciónak sajnos mellék zöngéje is lehet.

Különben mi családilag évtizedekre visszamenően segítjük, támogatjuk a hajléktalanokat. Mindenkit nem tudunk megmenteni, de ahogyan a bibliában írva vagyon, aki egy embert megmentett az az a világot mentette meg. Amikor építkeztünk leltem egy négy négyzetméteres kuckót a házunk alatt. A sors úgy hozta, hogy odaköltözött a Derkovits utca hajléktalanja Guba Lajos. Isten nyugosztalja javíthatatlanul részeges volt, nehéz visszaemlékezni rá józan állapotában. Takarított a kutya után, sepregetett a ház körül és időnként csak gondot okozott. Felkutattam a volt feleségét, egyetlen lányát, akik háromszori találkozás után se akarták magukhoz csábítani. Nejem, mint Teréz anyu, amikor Lajos megfázott forró teával gyógyította, mert eltakarította a havat a házunk elől. Hálából, amikor holtrészegen mentőt hívtam hozzá bevitték a detoxba. Megmentették az életét, majd amikor megkapta a gyomormosásról kiállított számlát elhordott mindennek. Élete végére kiharcoltam neki egy szükséglakást az Ady hídnál, amelybe magához fogadott egy roma családot. Ez lett a veszte.

Ma is van egy saját hajléktalanunk. Fiatalember, alig múlt 30 esztendős. Csuha Ferenc, Ferike sose fog felnőni, megérni hányatatott sorsa van. árván maradt, testvérei elűzték a lakásából. A gyermekotthonból kikerülve kevéske pénzét elherdálta. Ma se tud a pénzzel bánni. Honnan is tanulta volna, amikor nem ismeri a család fogalmát. Munkára nem nagyon képes, akár az egész napját is átaludná, ha nem tetettek csengőt a lakosztályába. Igazi gyalogkakukk, arra alkalmas, hogy ezt azt elvigye, boltba járjon, sepregessen, összeszedje a diót a fa alól. Hónapokig győzködtem, váltsa ki az elveszett személyi igazolványát és vállaljon rendes munkát. Minden szózatomat meghallgatja, ám mindez falra hányt borsó. Önjáró, egyéniség. Tervei vannak, ambíciója nincs. Úgy él egyik napról a másikra, hogy nem törődik a sorsával.  Persze nem tudhatja, hogy vele szembe nem lesz mindenki olyan kegyes és megértő, mint a mi családunk.

Egyébként olvasott tanult és tájékozott a világban. Ezért is vezetettem be az áramot még a kuckójába is. S amikor a mostani hajléktalan rendeletről kérdeztem a véleményét, sommásan fogalmazott. Ideje már rendet vágni ezen a téren is..

Exit mobile version