Ennek az épületnek az erkélyét visszabontották. Erről a házról esett le az a tégla vagy vakolat amely egy ember halálát okozta. Azóta a miskolciak nem szívesen járnak a fal, mellett ,az eresz alatt. Különben a terasz kivételével azóta az épület fel lett újítva.Kikívánkozik belőlem – annál a bizonyos vakolatomlásnál eszembe jutott – ez a rész közvetlen szomszédságában van a háborítatlan szobához. Írtam is erről, Bató Eszter szobájáról, amelyet a balfék városvezetés mindenáron kipaterolt a belvárosból. Lebontatta azt a régi szép házat. Kiköltöztette az emlékszobát. Magam olvastam Bató úr végrendeletét amelybe beleíratta – halálos átok szálljon arra aki azt a szobát háborgatja. Egyszer egy esztendőben szabad csak megnyitni. Egyébként úgy tudom akik ebben a projektben részt vettek mindannyiukat elég gyorsan magához szólította az Úr. Az ezzel kapcsolatos írásaim elolvashatok a könyvemben.Ha gyenge emlékezetem nem csal itt volt a Malév utolsó irodája a városban. Amikor utoljára repültem, nem ma volt a kilencvenes évek derekén itt vettem a jegyeket. Tettszett nekem, hogy itt mindenki pilóta egyenruhában szorgoskodott. Mintha a hátsó közben vagy két TU 144 -es parkolt volna. Ja, jut eszembe, a füves repülőterünk is már a múlté.Ez a ház a lakásunkkal szemben van. Az ablakunkból láttam még a tervezőasztalokat. Itt ugyanis egy építészműhely volt. Sokáig, Alatta meg egy újságos stand. Megjegyzem abban az időben a villanyrendőr négy sarka közül csak egyetlen egyben nem volt lapárusítás. És az egy forintos Ludas Matyiért sorba kellett állni ha meghozta a postáskocsi.Ez volt a Megay ház. Itt évtizedekig vasbolt volt. Rinder bácsi vezette, a gáztűzhelytől, a láncig, a lakattól a szögig mindent árultak amit mágnesezni lehet. Sokat cseleztem, átszaladtam hat darab százas szögért ami zacskóba csavarva mértek ki. Az eladó lusta volt ennyiért vacakolni. Csak annyit mondott , vigyem.Ez az iparosok székháza, klubja volt. A maszekok és a tanácsi vezetők itt a kártyaasztaloknál intézték közös dolgaikat. A korabeli viszonyokhoz képest kisebb vagyonok cseréltek itt gazdát. Nyáron a nyitott ablakoknál kihallatszott a lárma. A játékosok, a kibicek együtt üvöltöztek ha nem ment a lapjárás ahogy kellett volna. Itt a klubban olcsó volt a pia és addig tartottak nyitva amíg vendég volt.Az első Malév iroda itt volt. A Moszkvába nyert jegyemet itt vettem át. Máig is meg van, ugyanis nem utaztam el. Ez volt az a gép amely Kievnél lezuhant. Később sokat írtam nekik arról, hogyan lehet legyőzni a repüléstől való félelmet. Elméletben nagy vagyok a gyakorlatban pedig tudom, sok, nagyon sok alkohollal. Bár nálam ez se segít. A magasban minél többet iszok annál jobban pániíkolok.Itt valamikor három rongyos bolt volt, Frommer Ernő bácsi szövetárus üzlete, eggyel arrább Békésiné Klárika néni nylon szalonja kínálta a harisnyákat. Köztük volt egy divatárus is, de arra már nem emlékszem. Különben ez a rész a belváros gyöngyszeme, itt semmibe nem lehet bekötni.
Tessék mondani, egy mezei önkormányzati képviselő, esetleg egy független vagy egy mindenkori ellenzéki megteheti e, hogy minden közgyűlésen, fórumon felszólal és elmondja a Miskolci belvárosi anomáliákat. S ha akadna, egy ilyen tökös ember történne e valami? Hogy mire is gondolok: mondjuk a Kossuth szállóra, amelynek a hányatatása már példaértékű. A rendszerváltás, a vadkapitalizmus és pártoktól független töketlenkedés szimbóluma. A néha Bigatton úr birodalmának belvárosi csúfságai szerintem sehol nem éktelenkedhetnének három évtizeden keresztül. Háborítatlanul. Ha valaki nem tudná, mint a városát szerető bennszülött meghívtam egyszer Miskolcra Olaszország Budapesti nagykövetét, hogy nemzete jó hírének megőrzésére beszéljen Bigotton úr fejével. Sőt egy ízben még a Tuto Mobilli olasz tulajdonosát is rávettem egy mediátori akcióra. Mindannyian felsültünk. Megjegyzem a nevezetes bútorkereskedő Hámor éttermi épülete se valami épületes látvány a Szinva partján. Egy biztos ha Bibione városában valami hasonló esztétikai merényletet követtem volna el az ottaniak meglincseltek volna.
Egyébként a közeljövőben megpróbálom feltérképezni mindazt a visszásságot, amelynek az eltüntetésével valaki az adósunk.
Miskolc Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata értesíti a lakosságot, hogy 2016. november 30. napján 15 óra 30 perces kezdettel közmeghallgatást tart Miskolc...
A miskolci Derkovits utca közepetáján van egy háromszög alakú zöld sziget. A város legapróbb tere. Terecskéje. Korábban ennek a sarkában volt egy szelektív...
Szinte szaladt az idő ma. Gondoltam ideje rendbe hozni, elintézni a felhalmozott folyó ügyeket. Előző nap kikészítettem a papírokat és mellé a telefonszámokat....
Elméletileg ma ül vagy ült össze dr. Pászti Attila törvényszéki tanácselnök úr stábja, hogy ismételten elutasíthassa a per újra felvételi kérelmem megengedhetőségét. A...
Valamikor hajdanán volt a Rókafarmon egy kis házikóm. Van két nagy szerelmem a Bükk és a Balaton. Régen nem voltam már Bükkszentkereszten, mostanában...
A B.-A.-Z Megyei Kormányhivatal elkészítette „A „Sajó völgye” levegőminőségi zóna levegőminőségének javítására készült Intézkedési Programot, amely magába foglalja Miskolc Megyei Jogú Város intézkedési...
Miskolc városa idén ismét csatlakozik ahhoz az európai kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a közlekedés okozta környezeti-, egészségi hatásokra,...
Tisztelettel meghívjuk a HŐSÖK NAPJA alkalmából 2017. május 28-án rendezett városi megemlékezésekre és koszorúzásra Csatolmányok Meghívó a HŐSÖK NAPJA alkalmából rendezett városi megemlékezésekre...
Dagad a keblem. Időnként ránézek a portál statisztikára és elönt a meleg elégedettség. Vagy az írások jók, érdekesek, figyelemfelkeltőek vagy a puszta kíváncsiság...
Egy internetes szennyoldal rágalmai miatt Markovics Zsolt miskolci főrabbi múlt év végén rendőrségi feljelentést tett. A hatóságok nyomozati munkájában bízva az elmúlt hónapokban...
Megkezdődött a visszaszámlálás. Hamarosan újra nyit a Fehér Holló patika Miskolc belvárosában. Amit még tudhatunk, Tihor Attila a gyógyszertár tulajdonosa elmondta, hogy igyekszenek...
Közel 10 éve csodálhatnak az autópályáról a Budapestről a Balatonra vagy épp Győrbe autózók. Az M0–M1–M7-es autópályák által határolt, Budapesttől mindössze 10 perc...
Budapest, 2016. augusztus 31. – Minden tizedik családban úgy spórolnak a vízszámlán, hogy egy vízben többen is lefürdenek, a megkérdezettek harmada pedig fürdés...
Ha valaki nem emlékezne rá a rendszerváltás előtt lengyel Nysa mentőautók szolgáltak az egészségügyben. Akik nem járatosak az autózásban, elmondom, ezekben a kocsikban...
Egészségügyi dolgozóknak ajánlja fel eddigi teljes idei szemüvegkeret termelését a Tipton Global Kft., kezdeményezésük mellé álltak a lencsék forgalmazói is. Egy szemvizsgálattal...
„Világ benned” sorozat részeként a független Finnország megalakulásának 100 éves évfordulója alkalmából Dr. Urbán Anikó a Miskolci Egyetem BTK Szociológiai Intézetének oktatója, a...