
Szántó István
Related article
Ezek a legveszélyesebb szakmák most Magyarországon – a sugárzástól a fertőzésig – csupa veszély leselkedik rájuk – hazai olcsó Jánosok
Néhány munka nagyobb egészségügyi kockázattal jár, mint mások. Egy stewardess például nagyobb eséllyel kaphat el valamilyen fertőző betegséget, mint egy ügyvéd, hiszen sok...
Közérdekű közlemény – Közmeghallgatás
Értesítem a lakosságot, hogy Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2016. október 20-án (csütörtökön) 7.00 órai kezdettel közmeghallgatást tart Miskolc Megyei Jogú Város...
Épületbontás miatt változik a forgalom rendje a Petőfi utcán
Szeptember 10-én, szombaton a reggeli óráktól szeptember 12-én, vasárnap estig teljes útzárra kell számítani a Reményi Ede utcától a Rácz György...
Volt egy kunyhóm Rókafarmon – amikor az őzikék beköszöntek az ablakon – faszénfüstös illatban pácolodtunk
Két nagy szerelmem – a Balaton és a Bükk. A balatoni és a bükki nyaralónk is már a múlté. Most viszont a kezembe...
Magyar Vállalkozók Napja: „Közösen építjük a jövőt”
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium újonnan alapított Magyar Vállakozói Nagydíját posztumusz Demján Sándornak, a VOSZ Örökös Elnökének ítélték. december 04., hétfő – Huszonnegyedik alkalommal rendezték...
Bespájzoltam a parajdi medvehagymás sóból – fene a gusztusukat, akiknek mackóhúsra fáj a foguk
Székelyföld, Parajd, Sóbánya. Akik már jártak ott azok nemcsak a katedrálisokra emlékeztető vízzel eláradt termek jutnak eszükbe. Remélem összefog a világ a sóbánya...
A mi utcánk csodaszép – Ede ma is szembesült a valósággal – ez volt az utazó rablók paradicsoma – megújul az omladozó lépcsősor – a nyugdíjas sorompó szolgálaton kívül
Ede Edison -a családunk legújabb tagja ma ismét egy navigációs problémával szembesült. A szokásos sétáltatás alkalmával vettük észre, hogy az egyébként zsákutcaként nyilvántartott...
A Géniusz kirakatában – az idei könyveim – itt a legújabb
Szombaton reggel mindhárom idei könyvem felsorakozott a miskolci Géniusz áruház kirakatában. Itt a legújabb a Kádártól Castróig. Pénteken fél háromtól ugyanitt dedikálás. Aki...
Játszva tanulni! – road show a Tiszaújvárosi iskolában – az OTP alapítvány támogatásával – inspirativ pedagógia eszközökkel
Az elmúlt héten, pénteken a Nyíregyházi OK Központ és az OTP Fáy Alapítvány közös szervezésében nagyszabású road show-t tartottak a Tiszaújvárosi Széchenyi...
Nem hiszi el, már megint mire készül Donald Trump – ez tutira kiveri a biztosítékot
Iwiw. Ugye már el is tettszett felejteni. Csak hallkan mondom, aki nem iratkozott fel rá, az nem is számított. Versenyeztünk kinek van több...
Magyarországon, magyar orvosok választják szét a Bangladesi sziámi ikreket – türelmet, nyugalmat kérnek a médiától
A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány közleménye Budapest, 2019. január 4., péntek (OS) - Magyarországon folytatódik a fejüknél összenőtt sziámi ikrek műtéti szétválasztásának...
Két hét múlva útjavítás Lillafüreden, lezárják egyik este az alagutat is
A Hámori-tó és az úgynevezett mászószikla közötti útszakasz kopórétegének cseréjét végzik a március 16-val kezdődő hét első felében. Az aszfaltozás kilométernyi...
Halálos baleset a Miskolci Rally mai szakaszán – elhunyt Tóth Zsolt navigátor – a verseny ezennel véget ért
A Miskolc Rally szombati második szakaszán (Bánkúti elágazás-Mályinka) halálos baleset történt: a Rally1 kategóriában versenyző Dudás Gergő, Tóth Zsolt páros versenybalesetet szenvedett, és...
Csak egy éjszakára – Vészhelyzet Miskolcon, megyei kórház kardiológia – Kerényi László filmje szériában
Bizonyára ismerik a Csak egy éjszakára című, verset – mi lenne, ha egymással kakaskodó, háborúzó politikusok, uralkodók csak egy napra, akár a sötét...
Bojkott helyett javaslatot tett a Mazsihisz – csak a tárgyalás a járható út
Nem szokásom szó szerint citálni a híreket, de most érdemesnek tartom. A Hír TV értesülése szerint a vasárnapi bojkottfelhívásához képest a Mazsihisz vezetősége...
Csak létrejöhet a Budapest- Varsó- Berlin alku – péntekre elfogadják a költségvetést – a jogállamiságból nem engednek
A Bloomberg hírügynökség a lengyel miniszterelnök-helyettesre hivatkozva írja, hogy létrejöhetett a Budapest-Varsó-Berlin alku az uniós költségvetés ügyében. Érvényben maradhat az uniós támogatások kifizetésének...

