SzántóGráf

Bárka: a vietnámi PHO levestől a prémium hamburgerig

Mindig is megszállottan kerestem az új ízeket, új recepteket. Gasztrobloggerként pedig imádom felkutatni azokat a helyeket, éttermeket, ahol a séfek valami újdonsággal tudnak meglepni. Szerencsére már egyre több olyan vendéglátóhely van Miskolcon is, ahol el tudnak vonatkoztatni a különböző töltelékekkel göngyölt rántott húsoktól és rizibizi köretektől – bár azok is jólesnek néha -, és mernek valami újban, különlegesben gondolkodni. És ha ez még valamiféle megszállottsággal, elhivatottsággal is párosul, ott biztos, hogy csak valami jó sülhet-, főhet ki. Erre kiváló bizonyíték a Bárka étterem, ahova a napokban sikerült betévednem. Nem is értem, miért csak most, hiszen lassan már egy éve, hogy megnyitott a hely. De jobb később, mint soha alapon, végre kipróbáltam.

Miskolcon a Petőfi tér 1. szám alatti épület belső udvarából nyílik az étterem. Családias, kellemes környezet fogadja a betérőt: a belső tér hangulatában megmagyarázhatatlanul keveredik az új és a régi, a jelen és a múlt. Az éttermi rész apró, kazettás ablakai, a 180 éves fapadló egy letűnt kor hangulatát idézik, míg a kínálat – amellett, hogy más földrészekre repít – a modern, fúziós konyhát teszi a vendég elé. (Itt jegyezném meg, amikor ott jártam, éppen esett a hó, és igazán különleges hangulata volt, ahogy az apró ablakokon át néztem a szállingózó hópelyheket, s közben a csípős, melegséget árasztó thai ízeket kóstolhattam.) Bevallom, lenyűgözött a hely és a konyhája is, olyannyira, hogy kíváncsi lettem, ki, kik és hogyan találták ki, álmodták meg a Bárkát. Nem csalódtam, kiderült, a tulajdonosok – Barta Krisztina és Barta Levente – a thai és japán konyha megszállotjai, és a hely megnyitását nem elsősorban a pénzkereset, hanem egy álom valóraváltása indokolta.

– Kezdetben a japán konyhával, sushival indultunk, emellett pedig voltak thai tésztáink és a’la carte menünk – kezdte Barta Levente. – Ez utóbbi mindig a vendégek igénye szerint változott. Majd rá kellett jönnünk, Miskolcon annyira nincs kultúrája a sushifogyasztásnak, így bővítettük a kínálatunkat más távolkeleti ízekkel és halételekkel. Egyébként is az álmom az volt, hogy egy kiváló seefood éttermet hozzak létre. A közel egy év alatt azonban – január 26-án nyitottunk – rájöttem, hogy halat sem sokan esznek ebben a régióban, így nyáron a prémium hamburgerek is felkerültek az étlapra (Angus marha, Lazac, Mangalica és Füstölt mozzarella). Ahogy a keleti tésztáinkhoz, úgy a kiváló alapanyagból készült húspogácsáinkhoz is lehet szabadon választani feltéteket, köreteket. Persze mi kínálunk egy kipróbált ízvilágot és a vendég sem bánja meg, ha ezt választja, de saját maga is összeválogathatja, mit szeretne enni.

Levente és felesége évek óta készültek az étteremnyitásra, néztek a főutcán is helyiséget, de végül a Petőfi téren lévő épület mellett döntöttek. “Anyagmérnök a végzettségem, de mindig is szakács szerettem volna lenni. A szüleim azonban azt mondták, szükség van a diplomára fiam. Megszereztem, dolgoztam az építőiparban, de a főzés szeretete erősebb volt. Az étlapon szereplő ételek receptjeit saját magunk fejlesztettük ki. Vannak persze alap receptek, például vietnámiak, de picit európaivá tettük ezeket is, “kinyitottuk” a helyi ízek felé” – mesélte Levente. Hangsúlyozta azt is, az alapanyagok nagyrésze is a Távol-Keletről érkezik, a sushit helyben készítik, és a tengeri halak minőségére is kínosan ügyelnek. Ezért nem is csoda, hogy olyan visszajelzéseket kapnak, mint az alábbi: “Sok helyen ettem már lazacot, de mind közül ez volt a TOP!” Levente el is árulta, ennek az oka, hogy ők nem bőrös, darabolt lazacot, hanem egész halat vásárolnak, amelynek egy része a sushiba, másik része pedig a grillre kerül. A hal és tengeri ételek mellett tehát a vendégek kóstolhatnak még kacsát – különböző öntetekkel pirítva – sertésszüzet és salátákat.

Beszélgetésünk során kiderült az is, Levente korábban ki nem állhatta a sushit, egészen addig, amíg egy buli után, másnaposan rá nem beszélték, hogy kóstolja meg. “Egy thai leves mellé rendeltünk sushit, amihez szójaszószt hoztak, és abba mártogatva fenomenális íze volt, rájöttem, azzal együtt adja ki az igazi ízhatást. Azóta megszállottja vagyok, most pedig már a saját éttermem egyik főkínálata is ez” – tudtuk meg.

S mint minden étterem, a Bárka is készül a karácsonyra, igaz, nem a megszokott, hazai ételekkel. “Péntektől kapható nálunk egy amerikai halleves, ami kicsit hasonlít a mi korhely halászlevünkre, azonban lazacból vagy tengeri herkentyűkből készítjük – ez opcionális lesz – tejszínnel, friss chilivel. Érdemes lesz megkóstolni, és rendelést is felveszünk, ha valaki szenteste ezt szeretné feltálalni az ünnepi asztalra. Ezen túl pedig egy haltálat is kínálunk majd decemberben, amin a lazac mellett kardhal és vörös tonhal is lesz. Ezt itt helyben, ízletes szószokkal, köretekkel ajánljuk a vendégeknek” – sorolta Levente.

Exit mobile version