A titkos recept – Miskolc hogyan lehetne ismét a második – Felsőzsolcát elsőként olvasztanánk a megyeszékhelybe – a vezető elit csak fanyalogna -lehetnének kerületi polgik

Lehet, hogy egyeseknél kiveri a biztosítékot az ötlet, de az ötlet, amit a minap hallottam egyáltalán nem ördögtől való. Ideje megállítani Miskolc eltörpülését. Valamikor az ország második városaként a virágzó nehézipar fellegvára volt miközben a kereskedelem és a kultúra terén is az élen jártunk. A rendszerváltás óta folyamatosan csökken a lakosság száma, óriási az elvándorlás, amiről bölcsen hallgatunk. Már azért is, mert az ilyen negatív hírek csak tovább gerjesztik, generálják ezt a folyamatot. Ha figyelmesen járunk, rögtön észrevesszük, hogy egyre több az üres ház, lakás, egymást érik az eladó kiadó táblák. Az ingatlanosok a megmondhatói, hogy az itteni lakásárak már megközelítették a bányászbéka fenekét. A fiatalság, a képzett munkaerő már régen elment a Dunántúlra, s az ottani multik is már Ukrajnában vagy Erdélyben folytatják a fejvadászatot. Itt már csak a hozzám hasonló idősek maradnak, olyanok, akiket már Mályiban járva fojtogatja a honvágy.

A nagy ötlet – bizonyára az érintett elit aligha tapsolna ennek – itt az ideje, hogy a szomszédos úgynevezett alvó negyedek, mesterséges városok beolvadjanak, egyesüljenek Miskolccal. Mondjuk Felsőzsolca, amely élvezi a nagyváros összes előnyét, a kék városi buszjárat rendszerét is csatlakozhatna Miskolchoz. A mi városunk egyébként is, ha kapus utcák elnevezését elemezzük mindig is a környező települések beolvasztásával nőtt gyarapodott. Persze volt idő, amikor a városi lét több előnnyel járt, mint manapság. Akkoriban az ott élők maguktól szorgalmazták a csatlakozást.

Aki jártasabb a közigazgatásban az tudja, az állami támogatások normatívája valamiképpen mindig összefügg a település adóbevételével. Tehát Felsőzsolca esetében a polgárok akár autonómiájukat is megtartva minden további nélkül kérhetnék Miskolchoz való tartozásukat. Ugyanígy a szomszédos kisebb települések is, amelyek valójában már régen Miskolc külvárosai úgy erősíthetnék meg a megyeszékhely ázsióját, hogy könnyen visszanyerhetnénk a második helyet.

Hogy mi ennek az akadálya, természetesen a kistelepülések jelenlegi vezetői aligha örülnének egy ilyen erőszakos, felülről vagy akár alulró jövő ésszerű kezdeményezésnek. Persze ha ezen múlik egy jó ötlet kivitelezése, akkor már is meg van a megoldás. Miskolc főpolgármestere, javasolhatja a a régi receptet – a kerületi polgármesterek megválasztását.

A kérdés, hogy egy ilyen cseles húzásra miként reagálnának a már BMV gyárral és nemzetközi repülőtérrel is büszkélkedő Debreceniek.

Esetleg az egész Hajdúságot maguk alá gyűrnék. Mert a cím, a rang az nagyon fontos.