Ideje összeszednem magam – megint lapoznom kell a naptárban.
Csuda jó ez a fészbuk.
A fészkes fenébe vele, most ha akarom, ha nem mindenki megtudta – akár érdekelte akár nem – hogy megint vénültem. Sebaj, úgy is lerí rólam.
Köszönöm mindenkinek a jókívánságokat. Őszintén, akkor is, hanem őszinte. Egyformán jól esik, ha valaki gondol rám, még. S nem úgy, hogy én voltam az hetvenkedő nyugger, aki fegyverrel támadt a békésen járőröző miskolci rendészekre. Ha nem tudja, hogy igazából egy miskolci firkász lennék, aki ötven éven át egy kiadónál dolgoztam, s képíró lennék Miskolcról. S akkor cserébe elmondom azt a sztorit, amely ilyen tájt mindig eszembe jut.
Volt egy nagyon kedves öreg barátom, akire máig is sokat gondolok. Nyugdíjas korában magam mellé vettem a Déli Hírlapnál, mert tudtam, ismertem mennyire nyughatatlan. Ambiciózus öreg korára is. Minden hülyeségben verhetetlen páros voltunk. Amikor közeledett a hetvenedik születésnapja kérte, maga a polgármester köszöntse fel Őt személyesen.
Szép idők jártak így jeleztem a nagy óhajt Kobold Tamás úrnak. Aki nem volt rest, nem hezitált, első szóra bevállalta. Igaz, a könyvet, a tortát és a virágot én vettem, az időpontot Fodor Jolika a titkárnője adta.
Pontban három órakor szóltam Gusztinak az ünnepeltnek, hogy jöjjön be a tárgyalóba, mert vendégeket várunk. Tamás a királyok pontosságával megérkezett és felköszöntötte a barátomat. Aki a zavarát leplezve úgy hálálkodott, mint jómagam most a fészbukos jókívánságok láttán.
„ Na, hát ezt a figyelmességet, igazán nem gondoltam volna.”
S mi derűs mosolygással lepleztük a visszafojtott kacagásunkat. Remélem senkit nem sértettem meg, Mindenkinek köszönöm a fáradtságát, hogy elküldte a gondolatát.
Külön köszönöm dr. Kriza Ákos polgármesterünknek akinek a jó kívánságát már pénteken kézbesítette a posta. Ha ezt a Barátom megérhette volna…..
