Amikor a Tisztelt Házban csend van – sérült e a parlament méltósága –  az ellenzék síppal, dobbal, szirénával lázadt

Míg aktívan dolgoztam szívesen jártam a parlamenti sajtótájékoztatókra. Ha tehettem igyekeztem úgy menni, hogy legyen időm bejárni a Tisztelt Házat. Állandó belépőm volt így gyakran szembesültem azzal, hogy sok földim dolgozik az ország házában a kapuőrségtől a gazdasági osztályig. Irigyeltem őket mivel jó lehet  itt dolgozni ebben a csodálatos épületben. Szabadon bejárhattam az olykor csöndes kihalt folyosókat és sose hagytam ki az alagsorban található önkiszolgáló éttermet. Nemcsak jó és olcsó kínálat, de ha jó helyet találtam sok olyan köztiszteletnek örvendő politikussal találkozhattam akikkel máshol aligha sikerült volna egy asztalhoz ülni. Ezek a találkozások mindig kamatoztak , a beszélgetéseket általában megírtam, megosztottam.

Így derült ki, hogy sok politikus tévéből megismert profilja, habitusa sokkal kellemesebb mint gondoltuk. Ez a tapasztalatom néhányszor fordítva is igaz volt.

Mindez arról jutott eszembe, hogy a mai napon nem akármilyen békétlenség volt az ország házában. Olyan események zajlottak a házban, amely miatt a fél ország szeme a televíziók képernyőjére szegeződött. Pártállástól függően mindenkinek véleménye volt a történtekről. Az ellenzék nem csak fellázadt , de most először teljes egységbe tömörült, amelyet ki kell mondanom a kormánypárt vezetése  elég higgadtan lekezelte. Azon most ne akadjunk fel, hogy az a törvénytervezet, amely most módot nyújtott az ellenzéki képviselők erőszakos fellépésére mennyire alkotmányos, s mennyiben szolgálja a munkavállalók vagy a munkáltatók érdekeit. Magam csak annyit tudok, hogy akik a nagyobb jövedelem reményében nyugaton vállalnak munkát nem nagyon elégedetlenkednek. Sőt pluszmunkára is készek a gyorsabb megtollasodás reményében.

Korábban ahányszor a házban jártam annyi időm mindig maradt, hogy az erkély páholyból bepillantsak az ülésterembe ahová földi halandók nem nagyon juthatnak be.  Emlékezetem szerint a beiktatások kivételével langymeleg álmosság és az üres padsorok jellemezték a törvénygyártó üzemet. Unalmasnak tűnt.

Hát ma nem ez jött át képernyőkön. Olyat láttunk amit idáig csak a délszláv, a japán,  az ukrán, az orosz és egyéb egzotikus ország felsőházaiban volt szokásban. Ma kiderült, hogy ebben is szintet léptünk. A következő választás messze van – nagy kérdés, sikerül e lecsillapítani az ott értünk dolgozók kedélyeit és visszaáll e a cirkuszmentes álmatag törvényhozási menet. Az a szárazan unalmas amit már megszoktunk. Vagy folytatódik a semmire nem jó és sehová nem vezető civódás.

Jó lett volna ma beugrani a tisztelt ház éttermébe.  Kíváncsi  lettem volna mi volt ott a történtek után.

Korábban ugyanis az egymással politikailag szembeállók gyakran egy asztalnál , ahol éppen jutott hely  együtt fogyasztották az ebédjüket. Barátságos beszélgetés, udvarias érveken alapuló diskurálás közben. Reméljük vissza tér e ez a módi vagy éleződik e a konfliktus.

Jómagam a béke , a békés politizálás híve lennék. Ez az ország már így is eléggé kettészakadt, legalább a Tisztelt Házban példát kellene mutatni , hogy a választott képviselőink képesek valamilyen mindannyiunk számára előnyös kompromisszumra a mindenkit érintő kérdésekben.