Magyarország Kormányának elsődleges és kiemelt célja, hogy
garantálja az ország és a magyar emberek biztonságát,
amelyben
meghatározó szerepe van a Magyar Honvédségnek. Ennek
jegyében
történik a haderő megerősítése és képességeinek további
fejlesztése,
amelynek újabb lépéseként 16 új, közepes kategóriájú,
többcélú
helikopter beszerzéséről döntött a honvédelmi tárca.
A Honvédelmi Minisztérium a Honvédelmi és
Haderő -fejlesztési
Program ütemezett végrehajtásának keretében tovább fejleszti a
légierő haditechnikai eszközparkját az új, közepes
kategóriájú,
többcélú Airbus H225M típusú katonai helikopterek
beszerzésével.
A haderő-fejlesztés terén régóta napirenden lévő és
emellett
elengedhetetlenül szükséges képességnövelő tényező a
forgószárnyas-,
azaz a helikopterképesség megújítása. Ennek jegyében
került sor a
már hadrendben lévő eszközök nagyjavítására, azonban
a meglévő
Mi-8-as és Mi-17-es szállító helikopterek hamarosan elérik
üzemidejük és rendszerben tarthatóságuk végső határidejét.
A tárca
ezek pótlásáról döntött az új helikopterek beszerzésével,
amelynek
érdekében újabb szerződést kötött az Airbus céggel.
A megújuló képességgel nem csupán az eszközök
darabszáma
növekszik. A haderő-fejlesztés ezen ütemének végrehajtásával
elértük,
hogy ismét egy lépést tettünk az irányba, hogy a Magyar
Honvédség
hadrendjébe új, a kor színvonalán álló, modern haditechnikai
eszközök kerüljenek.
Kiadó: Honvédelmi Minisztérium
-------------------------------------------------------------------
Ilku Miklós, a Sportal nevű sportportál volt főszerkesztője veszi át a kormányközeli gazdasági hírportál, az Economx főszerkesztését. Rajta kívül bejelentették az új ügyvezető...
A Buzzer néven ismert MDZhB rádió titkát máig nem sikerült megfejteni. Az orosz MDZhB rádióadó állítólag 1982 óta sugároz, és ha lehet hinni a pletykáknak,...
Különös munka zajlik mostanában a Széchenyi úton. Takarítják a díszburkolatot. Nem egyszerűen seprik, hanem erős vízsugárral fehérre mossák. Látványos az akció, mivel még...
Minden idők legerősebb utasforgalmát produkálta júliusban a Debrecen Airport. 2017. júliusában 5%-kal többen, mintegy 38 940 légi utas használta Magyarország második legforgalmasabb...
2025 első felében 3,2 százalékkal, 2,78 milliárd euróra esett vissza az RTL Group árbevétele, miután a tévés reklámbevételek 6,9 százalékkal zuhantak – derül...
2025. 12. 03., sze – 15:29 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy megyaszói férfi megtalálásához. A Szerencsi Rendőrkapitányság 05090-157/353/2025....
A lassan-lassan rügyeiket bontó fák és bokrok mellett a tavasz egyértelmű jeleként március végétől ismét útjukra indulnak a vonatok hazánk erdei vasútjain is....
Amikor a hetvenes évek elején városunkba érkezett egy kolléga, kimondom a nevét Buday György már a miskolci Tiszai pályaudvaron szembesült a fekete taxizással....
Pórul jártam. Megfeledkeztem a régi igazságról, miszerint az új típusú készülékekből az első széria sose tökéletes. Ráharaptam a Samsung S/ Edge mobilra, ami...
Örömmel osztok meg egy kis ízelítőt az Újdiósgyőri Antikvárium és Régiségbolt kínálatából. Hiszem és tudom,hogy városunkban és vonzáskörzetében igény van a minőségi antikvár...
Fekete péntek – Egyre több üzlet csatlakozik az akcióhoz Magyarországon is Egyre több üzlet csatlakozik Magyarországon is a november 27-i „fekete péntekhez”, de...
Kezdjem azzal, hogy egyszer, nem is olyan régen próbáltam keresni a parlamenti fogyasztóvédelmi bizottság elnökét. Aki nem tudná Simon Gábort, aki most előzetesben...
A Magyar Rendőrség utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott, csak jelentkezni kell!...
Áldom az eszét annak aki kitalálta a kormányhivatalt. Oda megyek a sorszámosztóhoz, kikeresem mit is akarok s perceken belül mindent lerendeznek. Megszoktam ezt...
Hogyan működik a propaganda, és hogyan befolyásolja a gondolkodásunkat, mindezt sokszor úgy, hogy észre sem vesszük? A Media1 Podcastban ezúttal Bőhm Kornél kommunikációs...
Komoly csapás lehet a független társulatokra az évad közepén a határozatlan idejű leállás, miközben a független színházak már a tavaszi veszteségek következményeivel is...
Tájékoztatták a Miskolciakat, hogy az automatikus mérőállomásokon a szálló por (PM10) koncentráció túllépte a tájékoztatási küszöbértéket ezért a 306/2010. (XII.23.) Korm. rendelet és...
Ki ne ismerné a hagymás tojást? Kitűnő potencia nővelő elemózsia, elkészítése sokféleképpen elképzelhető. Lehet variálni. Az alap a főtt kemény tojás, hidegen és...
Szóval az úgy volt, hogy unatkoztam és ilyenkor betérek a miskolci médiamarktba. Direkt kis betűvel írom a márka nevét mit nemecsekét. Nézelődöm mert...