Szántó István
Related article
Ki a húnyó, a Signál vagy a K end H biztosító – próbálnak palira venni – elírták az alvázszámot – majdnem bevonták a rendszámot – mossák kezeiket, bocsánatkérésre se futja
Folytatom, mert azt hittem már túl vagyok ezen a cirkuszon. Kíméletből nem szívesen rontom egyetlen biztosító jó hírét se. Ám most már betelt...
Fürdés közben is velünk van az okos telefonunk -kivel osztoznánk a kádban a fűrdővízen
Budapest, 2016. augusztus 31. – Minden tizedik családban úgy spórolnak a vízszámlán, hogy egy vízben többen is lefürdenek, a megkérdezettek harmada pedig fürdés...
Csak meglesz a Kozgyules napi Schwezoff próbálkozik a halasztással. Nem bedőlni neki
Vigyázat SD manipulál.szokas szerint, itt ülök a tanacs teremben, rakosgatták a pogácsát és a vizet és semmi nyoma, hogy elmaradna a Kozgyules. Ne...
Lesajnáltak a bankban – rossz az automata, de nem írják ki – mindenki az előtte állón gúnyolódott –
Kedves Bankom, OTP Corvin ottói utcai erődítmény immár nem először élem át a ma délelőtti történetet a miskolci erődítményben. Ezért döntöttem úgy, hogy...
A miskolci Dreyfus ügy – felbujtott hamis tanúk élvezik a rendőrség védelmét – hiába született meg a törvényszéki ítélet a rágalmazó kizárásáról
Mint többszörösen megnyomorított miskolci polgár ügyvédemmel kétszer is feljelentettem hamis tanúzás címén Soltész Edinát és Petróczy Attilát, akik alaptalan rágalmakkal vádoltak a rendőrségen...
Amikor még buli volt telefonokkal kereskedni – piszkos trükkök, folyamatos az újítás – késik a lebukás, de nem sokat
Tele az internet olcsó mobiltelefonok kínálatával. Sokszor töprengtem már azon, hogy egyes online kereskedések miként tudják 30-40 ezer forinttal olcsóbban kínálni a szolgáltatóknál...
Tovább nem hallgathatok – hogyan labdáznak az ügyemmel – példamutató részrehajló, elfogultság – mikor hallgattják meg Tresza urat – igaz e, hogy a rendészeknek is lehetnek rossz napjaik
Szívatnak. Felsőbb politikai nyomásra jól szórakozik velem a borsod vármegyei főügyészség. Immár harmadszorra indítványozzák a törvényszéknek, hogy utasítsák el a per újra felvételi...
Ha erről a telefonszámról hívnak, tilos felvenni! Így dolgoznak a csalók
Egy látszólag az OTP-hez kapcsolódó telefonszámról hívogatnak csalók banki ügyfeleket. A telefonszám az internetes keresők szerint az OTP-hez tartozik, ám valójában egy jól...
Lakatos Márk háza előtt tüntetnek ma (+VIDEÓ)
| Magyar Jelen2024. október 26. A Mi Hazánk Mozgalom központi Facebook-oldalán reagált az eseményekre, melyet alább közlünk: “A Mi Hazánk Mozgalom felháborítónak tartja, hogy...
Loptak – keresi a rendőrség – aki felismeri őket jelentse – várják az információkat
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság 05040/770/2017. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettesek ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint egy ismeretlen...
Elkobozhatják a gyorshajtók autóit- nyugi még csak Ausztriában
Az extrém gyorshajtók idén március 1-jétől elveszíthetik autójukat. Meggondolatlan és veszélyes gyorshajtás esetén – a megengedettnél 80 km/h-nál nagyobb sebességgel lakott területen, illetve...
Ezzel a tormával csak a baj volt – megszereztem a hatásos vírussírtót – az üzlet csak megköttetett
Vonzom a problémát, a váratlan konfliktusokat. Például sosem találom el, hogy a szupermarketben melyik pénztár elé érdemes állni. A Lidliben és az Aldiban...
Mire a levelek lehullnak , sorra kerülhetek – mindenki kiszámolhatja mikorra oltakozik – vágyok egy ampulla Pfizerre
Fontos vagyok. Magamnak és bizonyára a családomnak is. Az orvos és Müller Cecília főorvos asszony szerint a veszélyeztetett korcsoportba tartozok a nejemmel együtt....
Napkollektoros mestert keresek – egy ügyes kezű lakatos is hiányzik – nincs pályáztatás – az nyer aki hamarabb jön
Nincs mese, tényleg hiányzanak a mesterek, a kétkezi szakemberek. Így aztán lassan mindent magunknak kell berhelni. Óriási a szerszámkészletem van, mindenhez van kulcsom...
A külföldi bankszámlákról is tud majd a NAV – ni csak mindent látnak- vége a dúgi pénznek – már csak a szalmazsák marad
Jövő szeptembertől az OECD országokban lévő új, valamint a már meglévő nagy értékű egyéni bankszámlákról is információkhoz juthat a magyar adóhatóság. Ez azt...
Ingyen bérletet az UPS sofőrnek – sebesen hajtott a futár a belvárosban – szlalomoztak, versenyeztek a két sávos úton – majd az egyik felvette a bokszoló állást a plázánál
Valami ehhez hasonló furgon száguldott át párban Miskolc belvárosán a Csabai kapun keresztül. Valószínű, hogy versenyeztek mert a személykocsik elé vágtak, slalomoztak és...
Rendőröket hívtak a Kazinczy utcai zsinagóga elfoglalásához – tovább durvul az ortodox felekezetek vitája
Csütörtökön este rendőri támogatással nyittatták ki a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) központját. A Kazinczy utcai zsinagóga és az azt körülvevő épülettömb...
Nem vagyok közszereplő – s ha mégis, jogos e az arctalan kritika, rágalmazás – Trump Amerikában már helyre teszi a mocskos szájúakat
Van egy sejtelmem, idáig bármi is történik a világban úgy is minden begyűrűzik hozzánk is. És most nemcsak az oljaválságra gondolok, amikor vasfüggőny...
Takarítás előtt a miskolci zsinagógában – mikor lesz látogatható , erről beszélgetünk majd a gondnokkal – ime Kerényi László képei
A háborút mondhatom, a miskolci Kazinczy utcai zsinagóga épségben vészelte át. Bár az utóbbi évtizedekben többször is felújították, külsőleg, de belülről már nem...