
Szántó István
Related article
Veszélytelenítve a homlokzat – a Szemere palota megadta magát – a tulajdonos idejében intézkedett
Mióta Miskolcon a Batóház melletti épületről lehullott stukkó halálos balesetet okozott jobban figyelnek a belvárosi házak állagára. Lám a Szemere palota homlokzata is...
Bontás helyett felújítás – civilek kérésére megmenti a miskolci önkormányzat a Vadaspark kapuját
Miskolc MJV Önkormányzata az idei év elején megkezdte a Miskolci Állatkert pályázati forrásból történő fejlesztését. A beruházás terveit az önkormányzat a...
A szennyvízet is lehet analizálni – nálunk is érdemes lenne a mintavételt tesztelni
Globálisan problémát okoz, hogy a koronavírusjárvány gyors terjedésével képtelen lépést tartani a világ tesztkapacitása, így valójában nincs pontos képünk a járvány méreteiről, a...
Magas lóról üzenem – tudom, vágom az ezer legfontosabb angol szót – Katika ma már inkább halakat tanít kerékpározni
Lovas nemzet vagyunk. Lóra termettek. Ugye látszik rajtam, akár szőrén is megülném, csak már egyszer szálljak le róla. Mondhatnám, hogy vágtattunk, de ennek...
Obádovics…ki nem hallotta ezt a nevet -Miskolcon volt adjunktus
A szárszói polgármester mutatta be Obádovics K. Gyula urat a minap a Balaton partján.Biztosan ismeritek egymást – mindketten miskolciak vagytok, tette hozzá. A...
Egy újjáélesztett Símson Sztár – ma is megbámulják – Kovács Sándor rekonstrukciója
A miskolci Centrum áruház előtt, pardon a Spar parkolójában fedeztem fel ezt a 44 esztendős Simson Star kismotort. Zsírújnak tetszett. Olybá tűnt mint...
Faültetés – közösségek is pályázhattak facsemetékre Miskolcon
A Nagy-Miskolc program részeként az őszi ültetési időszakban megkezdődtek a fatelepítések Miskolc város területén. A fatelepítésbe Miskolc MJV Önkormányzata...
Rózsaszínnel világítják meg az Avasi Kilátót a mellrák elleni küzdelem alkalmából
Minden év októbere a mellrák elleni küzdelem hónapja, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a betegség megelőzésére, a szűrővizsgálatok fontosságára. A kezdeményezés egyik...
Búcsúzunk dr. Molnár Marianntól Miskolc város volt közjegyzőjétől
Súlyos betegségben elhunyt dr. Molnár Marianna, Miskolc város volt közjegyzője, életének 61. esztendejében 2024. november nyolcadikán Temetéséről a Család később intézkedik. ...
A katázásról egyeztetne a Pénzügyminisztérium – az MKOE nélkül – holott a katázást meg se kellene változtatni!
Az MKOE Pénzügyminisztériumtól már a január 31-i és a héten tartandó Adókonzultációra se kapott meghívót. Az MKOE tárta fel 2019 novemberében,...
Ez lenne az etalon -térdprotézisra nem jár a rokkikártya – az umbuldák után megint átestünk a paci másik felére
Ez a szobor teljesen elhagyatott, talán a hajdani széplaki újságíró üdülő területén lehet. Körötte építkezés, s látszik, hogy útban van ez az alkotás....
Házhoz jöttek a rendészek – amit most vállalnak azt sosem felejtik el a miskolciak
Felgyorsultak az események. Nemcsak a világ változik, jómagam se vagyok kivétel. Ha két héttel ezelőtt valaki azt mondja, hogy házunk előtt szívélyes, sőt...
Erdogan kóser vacsorán látta vendégül a muszlim többségű országok vezető rabbijait – hiphop , zsinagóga épül Ciprus szigetén
Ilyen nincs , csak a mesében. Bár jómagam is többbször kerültem közvetlen bizalmas viszonyba befolyásos politikusokkal és kértem, szorgalmaztam valamit, de csalódnom...
A Tanító levelét megírta , de hiába – kérem osszák meg annyiszor ahány bedobós újságot szórnak szét Miskolcon
Igazából van egy íratlan, szóbeli egyezségünk. Azaz csak volt a miskolci újságírók körében. Úgy tartottuk etikusnak, hogy legalább egymást, kollégákat nem tűzzük...
Csendéleti kép a Bajcsyn – eltűnhetne már – ki szokott lesifotózni
Aki a Bajcsy Zsilinszky utca 25 vagy a 27 szám alatt lakik egy életen át ebben a mocsokban gyönyörködhet ha kinéz az utcai...
Ezt már olvasta?
No Image

