SzántóGráf

2018 – az év fotói és hírei – igaz se volt – ez az idei március

Igen, az idén nem ette meg a kutya a telet. Korán kezdtük temetni. Pontosan márciusban visszatért.

Tél tábornok váratlan támadásba lendült. A címkép Taktaharkányban készült. Nem garantálom, hogy az elmaradt fehér karácsonyi havazás jövőre is tavaszra halasztódik.

Ede, a mi kutyánk bentlakásos. Szobai. Boldog ha kiszabadul, elvégzi a dolgát majd addig hempereg a hóban míg meg nem kóstolja. Nem úgy nyalja mint a fagylatot. Harapja. Ha rajta múlik, megeszi az összest, Akkor Tél tábornok úrnak annyi….

A mindent tudók szerint az emlékezetes nagy cunami után a föld tengelye kilengett és azóta az évszakok időjárása lényeges változáson mentek át. Van ebben valami ráció. Elvégre úgy igazságos, ha azok a gyermekek is megbarátkoznak a hóval akiknek erre korábban semmi esélyük nem volt. Az idén megesett, hogy a Jeruzsálemi siratófalnál hógolyózhattak és hóembert is tapaszthattak. Ezzel egy időben a lappföldi rénszarvasok majd ki bújtak a szőrmebundájukból olyan hőség volt a fjordok országában.

Állítólag a kontinensek közötti szélsőséges időjárásokat kiegyenlítő Golf áramlat is már régen csütörtököt mondott.

Ez van ezt kell szeretni, keressük a legközelebbi élhető bolygót. Kérdés, hogy azelőtt megleljük e mielőtt már késő lesz a kutakodás.

 

Exit mobile version