Igaz, hogy csak új év előtt az óesztendő utolsó napjaiban érdemes számvetést készíteni. Vagy amikor jut idő erre is. Nos, jómagam nem panaszkodom. Sőt ha kérdezik – jól vagyok. Bővebben, nem annyira. S ez nem csak a mögöttem hagyott évek következménye. Az idő vasfoga – ahogy mondani szokás – egyre nagyobbakat képes harapni. Belőlem.
A leggyakoribb vigasztalás – amíg az egészség egészben van addig, nem érdemes síránkozni. Így nem is teszem. Legfeljebb elárulom, mi a legnagyobb bánatom.
Aki nem tudná 1966 óta firkálok. Pontosan 1969 júniusában fészkeltem be magam az Észak-Magyarországba. Hogy néhány hónap elteltével alapítótagja legyek a Déli Hírlapnak. Némi kis számüzetésben négy évet a Borsodi Vegyész nevezetű üzemi lapnál is lehúztam. Itt leginkább a szocialista vegyipar sikereit kellett megzenésítenem.
Jó volt arra, hogy megismerjem a gyári munkások hétköznapjait, gondolatait. Ha ugyanis letettem a tollat megnyíltak a beszélgetőtársaim. Nem féltek elmondani, ami nyomja a lelküket. A Déli Hírlapnál 2002 májusában magam húztam le a rollót. Végül 2017 novemberében először az újságból tudtam meg, hogy minden előzetes egyeztetés után kivették a nevemet az impresszumból.
Ehhez persze indok is kellett, hát szerveztek egyet. Igaz, hogy ezt fordítva szokás csinálni, de a nagy sietségben felcserélték a feladatokat. Sebaj. Nos, akik az utóbbi időben azzal kerestek meg, hogy hiányzanak az Északból a retro írásaim Miskolcról, innen üzenem – nekem is fáj, hogy még a könyveimet is levették a polcról. Nem égették el, az a formula egy másik műfaj. Ott még nem tartunk. Bár a nagy kapkodásban bármikor bármit felcserélhetnek.
Még egyszer Áldott Békés, örömteli, szeretetben gazdag karácsonyt Mindenkinek. Igen mindannyiunknak, akik komolyan gondolják, hogy túl rövid az emberi élet ahhoz, hogy végig harcoljuk, egymás ellenében. Mikor egymásért is megtehetjük.