SzántóGráf

Egy ilyen villanyosra áhítozom – amikor Hamburgban felsültem – felcsillant a remény, az utolsó

Az úgy volt, hogy Svédországból hazafelé megpihentem Hamburgban talán 1971 tavaszán. Travemündéból utazva  találtam a vonaton egy hirdető újságot, amelyben kiszúrtam, hogy 150-200  márkáért  vehetek egy BMW Isettát. Aki nem tudja mi ez, aki nem látott még ilyen három kerekű kisautót az nem érezheti át micsoda örömmámorban úsztam. Igaz, hogy csak keletnémet márkám volt, de az bőségesen, de sejtettem csak ér az is valamennyit. Már a Bundesbahn kalauza is elfogadta, persze jegyet nem adott cserébe, de nem lökött ki a kupéból.

Nekem kell egy ilyen
Aki már látott ilyet és tudja hol és mennyiért vesztegetik, ne kíméljen
Olyan cuki – rákötném Paksra
Akár ketten is andaloghatnánk ebben a tojástartóban

Hamburgban  négy napig böngésztem ezeket a járműveket, s már négyet is találtam olyan kedvemre való járgányt, de a magyar követségen minden reményem szerte foszlott. Közölték, hogy igazolnom kell miből vettem és az újkori becsértékén vámolják. Azaz egy Trabant árának megfelelő összeget kellett volna befizetnem ezért a kétszemélyes kiskocsiért a Magyar Népköztársaság kincstárába.

Később még többször próbálkoztam ezzel a projekttel, de hiába. Gyenge voltam. Még a mostaninál is kisebb volt a lobbierőm. Így aztán máig is csak álmodozom egy ilyen járműről. Igaz, azóta már hetes BMW-m, nyolcas Audim és mindenféle Mercedesem volt már, de ilyen kiskocsim már talán sose lesz. Vagy mégis. A közösségi oldalakon 250 dollárért hirdetik – elektromos változatban – de nem hiszek nekik. Ezért legfeljebb egy makettet küldenek. Egy biztos Svájcban már gyártják.

Exit mobile version