Öt esztendeje – abban az évben még együtt szilvesztereztünk – hiányzik Tibolddarócról

Tibolddarócon mindenki ismerte Velencei Tamást, a nagy motorost. Miskolcon viszont Kuksi, az édesapja Velencei János volt a motorozás fenegyereke. Jóval túl a hatodik ikszen nagy mikulás szakállával bármelyik gépével leiskolázta a fiatalokat. Jómagam, ismerve a vezetési szokását semmi pénzért nem ültem volna mögéje. Induláskor két egy kerekezett,  hogy szorosabban kapaszkodjon az utasa. A miskolci rendőrök eleinte igen csak meglepődtek az öregen amikor levetették vele a bukóját. Ennek a barátkozásnak az eredményeként mindig bemutatott egy két trükköt nekik amit még a világbajnok korából mentett haza. Kuksi édesapja Kuksi négy kedvenc motorját, köztük a Brumit is elhozta magával Amerikából. Egy télen valamennyi a garázsomban vészelte át a hideg napokat. Jogom volt a legkisebbet meghajtani a városban. Néhány kör után rá kellett jönnöm, hogy egy idő után a kétszer két kerék nem olyan izgalmas, de mégis kényelmesebb. Nosztalgiázni kellemes, de ehhez már nem hiányzik a mázsás vastömeg amely önállóan képtelen magát egyensúlyozni.

Fia Tomi hasonló képességekkel rendelkezett, de szerényebben hajtott. Míg Kuksi alig három óra alatt lezavart Bécsbe Tomi már óvatosabb volt. Sokáig tagja volt a daróci képviselő testületnek.Olyan örök elégedetlenként imádta a települést noha Amerikában szocializálódott. Talán ennek is köszönhető, hogy nagyra értékelte a csendes, békés bükkaljai falu világát. Gyűjtő volt. Úgy gondolta, ha gazdája lesz a régi épületeknek, a már pusztulásnak induló ingatlanoknak képes lesz tovább örökíteni az ottani folklórt. Hiányzik a tenni akarása, örök optimizmusa és a világmegváltó szándéka.