SzántóGráf

Pillanatképek az életünkből – a nagyobb nyilvánosság megteremtésére- kevés szöveg, sok fotóval – gyúrtunk a jövőre

A 2010-es választást követően az Észak stratégiai vezetése úgy döntött,

hogy a következő időszak nagyobb nyilvánosságának a megteremtésére

meghívjuk a régió újonnan megválasztott képviselőit.

Igen Sebestyén László képviselő úr egy színházi látogatás miatt már csak a vacsorára esett be így sajnos lemaradt erről a csoportképről. Nos, hogy ki ki mellett áll annak nincs jelentősége. A fotózás teljesen spontán történt. Nem úgy mint az uniós találkozókon ahol – magam is láttam – a fontos emberek nevét felrajzolják a padlóra. Hogy tudja, mindenki, hol a helye.
Csöbör Katalin és dr. Iván László professzor. Laci bácsi most 85 esztendősen arra készül, hogy még egyszer ellátogasson Göncre a szülővárosába. A gráf elkíséri erre a nagy útra.
Szabó Miklós a cég ügyvezető igazgatója, dr. Ódor Ferenc és Balog Zoltán
Jó csapat jött össze. Látszik, csaknem tíz évvel fiatalabbak voltunk
Iván Laci bácsi volt az egyetlen aki végül mindannyiuk nevében nyilatkozott: jó volt az ötlet, s ha rajta múlik ezeket a kötetlen találkozókat rendszeressé kellene tenni. Na nem rajtunk múlt…
Dr. Mengyi Roland, Csöbör Katalin és Ríz Gábor
Ez volt az a pillanat amikor Iván Laci bácsi elmesélte, ő a miskolci Erzsébet kórházban kezdte a gyógyítást. Itt az első főnöke a legendásan jó hírű Bagothay professzor volt. Innen jött az ötlet, hogy akkor dr. Argay László professzor támogatásával elhelyezünk neki egy emléktáblát. Ezt végül nemsokára dr. Kriza Ákos polgármester Iván Laci bácsival együtt leplezte le.
Megbeszélés, jobb szélen Tamás Barnabás, jelenleg Putnok polgármestere
Az üdítő kínálat
Balról dr. Zsiga Marcell , jobbra Tamás Barnabás

Óriási reményekkel vágtunk neki a projekt megvalósításának, főszerkesztő helyettesként valamennyiüket egyenként felhívtam, hogy számíthatunk e a megtisztelő látogatásukra. Nehéz volt az elérésük, nem ismertük még a számukat, s akadt olyan aki zokon vette, hogy megszereztük a mobil számát. Végül csaknem mindenki igent mondott, s egyetlen egy képviselő kivételével mindenki pontosan érkezett.

A miskolci City Hotel különtermében prezentáltuk a média és ezen belül

az Észak szerepét a hiteles tájékoztatásban. A frissen megválasztott kormánypárti

képviselők érdeklődéssel hallgatták, hogy a nyomtatott sajtó, a megyei

napilap a korábbiaknál több és részletesebb tájékoztatást vár

munkájukról. Kollégáim készítettek néhány jól sikerült fotót  az eseményről, amelyeket

akkoriban nem közöltünk. A mulasztást pótolandóan most közzéteszem. Annak ellenére, hogy az elmúlt kilenc esztendő során már sok víz lefolyt a Szinván, de vannak bizonyos dolgok, események amelyekről  időnként érdemes megemlékezni. Akik most ide kukkantanak sok minden eszükbe juthat, talán ezért is fukarkodom a képekhez fűzött szöveggel.

Exit mobile version