A szükség nagy úr. Így aztán ma már egyetlen szabadtéri munkát nem végezhetnek úgy, hogy nem telepítenek legalább egy hordozható vécét. Korábban a kőművesek, útépítők és a szabadban dolgozók ott végezték a dolgukat ahol elbújhattak. A munkavédelem őrei viszont joggal megkövetelik, hogy a nagyszámú utcai rendezvényekhez megfelelő számú hordozható vécét rakjanak ki. Ez a toytoy vállalkozás felfutóban van. Sokan kezdetben hat nyolc kabinnal vágnak bele az üzletbe majd rövid idő múlva már fülkeparkot kölcsönöznek. Állítólag tőlünk nyugatabbra minden ilyen alkalmatosságot csak egy meghatározott ideig használhatnak így ezek a leselejtezett darabok szinte ingyen elhozhatók. Persze kell hozzájuk egy darus kiszállító kocsi is amely megfelelő időközönként cseréli a vécéket. Ismerjük el, hogy jó találmány ez a mobil latrina. Szerény véleményem szerint Miskolcon több helyen lehetne ilyeneket üzemeltetni az egyszerű gyalogos polgároknak is. Azért is mert a földalattiak nem üzemelnek és nekünk sose volt olyan sárga ház mint Budapesten. Ha több ilyen lenne , esztétikus formában nem lenne szükség, szükséghelyzetekben a vendéglátóhelyek illemhelyeire beosonni. Ahol persze még pénzért se kedvelik az ilyen vécézőket.
Szántó István
Related article
Nem kér az ellenzék pénzéből Putnok polgármestere – mellékesen még cigányozik is – fura egy felfogás mások adományát visszautasítani
Tisztelt Lakosság! A koronavírus (COVID-19) egyre gyorsabban terjed, egyre több feladatot róva az önkormányzatokra és egészségügyi intézményekre. A mai napon magánszemélyként 400.000.- Ft...
A volt miniszterelnök dedikál vasárnap a Géniuszban
Németh Miklós volt miniszterelnök dedikálja új könyvét vasárnap délután négy órakor a miskolci Géniusz könyváruházban. ...
Kádártól Castroig – kész az új könyvem – jönnek a szaftosabb részletek
Jelentem tisztelettel, hogy meg lesz az új könyvem. Kéziratban már olvasták. Idáig még senki nem merte azt mondani, hogy nem tettszett. Nem is...
Hosszú távra kiadó egy belvárosi három szobás lakás – Csabai kapuban, két erkélyes földszinti, gázfűtéses
Kiadó egy háromszobás belvárosi földszintes két erkélyes gázfűtéses lakás Miskolcon a Csabai kapuban hosszú távra teljes berendezéssel. két havi kaució. Havi bérleti díj...
Kiégett az izzó – elhajtottak a márkaszervizben -a főnők szétcsapott?
Füstölgök – szerintem most talán még igazam is van. Korán indultam Pestre, felcsatoltam az utánfutót amit ritkán használok és akkor veszem észre –...
Indián nyár – akció Ausztriában – várja a Jágerhotel – Karintiában csodálatos az ősz
“INDIÁN NYÁR” akciónkban kedvező áron kínálunk szállást magyar vendégeinknek, 40 EUR / fő / éj ártól AKCIÓ – 09. 11 – 17 között:...
Panzió a garázsban – volt vagy még mai is – az interneten hirdetik
Ki gondolná, hogy egy ilyen elhagyatott belvárosi garázsból milyen cuki kis panziót lehet kialakítani. A reklám helye – a garniszálló Budapesten a hatodik...
Elgurult a gyógyszerem…különleges ajánlatom haspókoknak – becserkésztem a Trófeát
Ha éppen fogyókúrázik vagy diétázik most azonnal lapozzon .Ha éhes akkor is. Ha viszont szeretne egy jó tippet, hogy ha Pesten jár hol...
A névtelen levél – fedett nyomozók lesnek – csak az ombudsman segíthet – a szomszédban nő a dzsungel
Kaptam egy névtelen levelet – ami úgy kezdődik 100 százalékig pontos véleményem:a vagyonosodási vizsgálatról.Keresd a rendőrségnél a nyomozati irataidat. Majd így folytatódik, minden...
Már olcsóbbak vagyunk, mint Kína – made in hungary lesz a menő
Úgy tűnik, immár nem érdemes Kínában exportra gyártatni. A legfrissebb statiszták szerint a feldolgozóiparban is jobban keresnek az ázsiai ország dolgozói, mint Brazília,...
Nagy parkoló lesz itt a Zsolcai kapuban – olcsó, percalapú fizetés- már is bérelhető, foglalható – ha egyszer miskolci lesz a főépítészünk
Immár lassan egy éve lesz, hogy a képen látható területet szanálták Miskolcon a Zsolcai kapuban. Gyorsan, szervezetten ment a bontás és az utána...
Pályázati kiírás gazdasági ügyintéző munkakör betöltésére
Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal a “Közszolgálati tisztviselőkről szóló” 2011. évi CXCIX. törvény 45.§ (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Miskolc Megyei Jogú...
Összeállt a nagy csapat – erőn felüli munkát végeztek a hőségben – takarítják a miskolci, avasi zsidó temetőt – turisztikai vonzerő a neves rabbik sírjai
Hosszú idő után először lehetőség nyílt a miskolci, Avasi zsidó temető takarítására. Mivel a második világháború előtti sírok hozzátartozói, leszármazottai elhunytak borzalmas állapotba...
Hegyen völgyön át – Miskolc Eger gyalogosan 65 kilométer – próbáljuk meg
December 21-én rendezzük a Tortúra 65 teljesítménytúrát Miskolc és Eger között, 19. alkalommal.Jómagam szabadidőmben ezüstjelvényes túravezetőként viszek csoportokat túrázni itthon és külföldön. Tagja...
A győztesek kezdhetik a takarítást – tuti tipp a következő választásra
Ki az aki ki meri jelenteni, hogy három hét múlva eltűnnek a választási plakátok Miskolcról. A vesztesek tesznek rá, hogy leszedjék. A győztesek...
Hová lettek Herceg Ferenc bútorai – Kanyog újra nyomoz – a taxisok mindent tudnak
Ha valaki félévszázadig egy helyben publikált a nyomtatott sajtóban ne csodálkozzon, ha időnként még mindig felismerik Miskolcon. Általában az első kérdés, hogy vagyok....
A tányéros radar a karunkban él – van még szolidaritás az autós népségben – Jani bá kihúzott a slamasztikából
Ha régóta autózik , a kép nagyon ismerős. Jómagam 1968 óta pusztítom a naftát. Igyekeztem mert állandóan azzal rémisztettek, hogy elfogy a kőolaj...
Alapos megbízható takarító vállalkozást keresünk – a két és félszobás lakás kiadó lesz
Megbízónk keres egy komoly referenciával rendelkező takarító vállalkozót. Egy miskolci két és félszobás emeleti panel lakást kell megtisztítani lomtalanítani. Ugyanez a lakás kiadó...
Farkasnéni és a pipacsos rét – csak mezei virágokat festett – az öreg naphosszat szívta a hosszú szárúját – osztályidegen volt a villanyszerelő is
Miskolcon csaknem húsz évig laktunk a Széchenyi út ötven szám alatt az első emeleten. Szomszédunk, a Farkas família ötvenhat után költözött be meggyasszóról....