Rendkívül eredményes évet zárt 2018-ban a kábelgyártással foglalkozó miskolci FUX Zrt. Több mint 25 éves fennállásának eddigi legnagyobb, 13 milliárd forintos éves árbevételét produkálta az elmúlt esztendőben. Dr. Barkóczi István a 200 személyt foglalkoztató miskolci gazdasági társaság vezérigazgatója szerint, a 2017-es közel 8 milliárdos forgalomhoz képest a jelentős növekedés többek között annak köszönhető, hogy sikeresen szerepelnek nagy németországi tendereken, valamint olyan egyedi projektekhez fejlesztettek speciális kábeleket a FUX mérnökei, amivel sikerült az Elba torkolatánál lévő csatornát és a folyó főágát vagy a gönyűi Duna-szakasz felett átívelő részeket összekötni. A FUX Zrt. jelenleg több mint 20 országba szállítja termékeit, és továbbra is stabil szereplője az európai kábelpiacnak.
Szántó István
Related article
Örömünnep
השר בני גנץ @gantzbe עכשיו בכיכר החטופים. pic.twitter.com/7tWJ18Ceax — הדר סגל Hadar Segal 🇮🇱 (@hadarse) November 24, 2023 ...
Életet adó gyógyvíz – orvosi csodák a mezőcsáti strandon – Zarándi János készül a nyári szezonra – a vizük komplett patika – Kerényi László képeivel
Kedvencem a mezőcsáti strand. Télen nyáron egy ideális , családi fürdőhely. Rádiójuk nincs, nekem mégis a pancsoló kislány dallama hallatszik ha ott vagyok....
Hamarosan fertőtlenítik Miskolcon a nagy forgalmú busz- és villamosmegállókat
Miskolc MJV Önkormányzata továbbra is mindent megtesz a koronavírus-veszély miatt kialakult helyzetben a megelőzés érdekében, ezért a...
A munka ünnepén – smirgliztem a tekercseket – itt kezdtem az első trógerolást – zsákmány nélkül sose mentek haza
Az agyam elszáll – internetes hír – hogy Hitlernek köszönhetjük a munka ünnepét – ő volt az aki elsőként vezette be fizetősnek a...
Új támogató és „Tavaszi szél” a jubileumi Borsodi Fonó Folkfesztiválon
Miskolc, 2016. június 1. – Szponzorációs megállapodást kötött a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft és a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. A szerződés...
Veres Pál polgármester közösségi oldalán is bejelentette – 10 napos házi karanténba vonul
Kontaktusba kerültem egy igazoltan Covid-19 fertőzött személlyel, ezért a mai naptól házi karanténban folytatom a munkámat. Szerencsére fertőzésre utaló tüneteket nem tapasztalok magamon....
Bagóért egy Olympus szetereo magnó – háromezerért az Öné is lehet – engem már nem szolgál
Van néhány magnóm kisebb nagyobb sd kártyás, belső memóriás és még ósdi szalagos is . Amikor ezt a képen látható kütyűt megvettem pontosan...
A száz éves tanár úr, Kovács Béla Kolozs Tolcsva díszpolgára lett – Balog Zoltán Apáczai Csere János díjjal tüntette ki Kovács Béla Kolozst
Tolcsva képviselő-testülete díszpolgári címet adományozott az idén száz esztendős tolcsvai születésű Kovács Béla Kolozs tanár úrnak ma délután a település Szirmay-Waldbott kastély...
Napi Schwezoff – Kunos Péter válasza Schwezoff Dávid nyílt levelére
Itt az igazság. Dávid Viktor Csereklye betüremkedett betérő vesztét érzi. Ha figyelmesen elolvassuk Kunos Péter válaszlevelét megértjük miért ő a legnagyobb sakkjátékos, mester...
Hajdúszoboszlón zárult az idei Coop Rally programja – Az idén 16. alkalommal megrendezett program Kelet-Magyarországot járta körbe
Hajdúszoboszló, 2022. szeptember 8. – A Coca-Cola HBC Magyarország Kft. csapata nyerte a 16. alkalommal megrendezett Coop Rally-t, amelynek záró díjátadójára csütörtökön este...
A búvóhely mellett a természetes táplálékot is biztosítanák – folytatódik a Városgazda odútelepítési programja
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. tavaly júniusban indította el azt az örökbefogadási programot, amely során száz madárodút helyeztek ki városszerte....
Napi Schwezoff – hűha – gettó felszabadulási ünnepség egy különös forgatókönyvvel – csak az esőnap hiányzik
Egy találós kérdés. Január 18. -án a pesti gettó felszabadításának évfordulóján mond e ünnepi köszöntöt Schwezoff Dávid a BZSH mostani ügyvezetője? A meghívó...
Ilan Mor Őexcellenciája az Észak szerkesztőségében – az izraeli nagykövet megtekintette a miskolci zsinagógát – kiállítás zsidó kéziratokból és szertartási tárgyakból
Zsidó kéziratok és szertartási tárgyak címmel nyílt meg a kiállítás a Jeruzsálemi Izrael Múzeum anyagából a Herman Ottó Múzeumban ma este. Kiss Gábor...
Pro Urbe díjjal tüntette ki Szikszó Önkormányzata Szarvas István római katolikus plébánost.
A díjat Füzesséri József Szikszó polgármestere adta át az elmúlt hét vasárnapján a szikszói római katolikus templomban ahol a plébános az ezüst...
Elhunyt Pataki Katalin újságíró – Cathlyn Brook , a Betűleves
Váratlan betegség után elhunyt Pataki Katalin újságíró aki utoljára Mezőcsátról írt a médiába. Sokáig tudósította a Déli hírlapot és az Északot Tiszaújvárosból. érzékeny...
Igazi Borsodicum a Tibolddaróci pezsgő – bejártuk a labirintust – édeset vagy szárazat – meg lennénk vezetve ?
Meg vagyunk vezetve. A közhiedelem szerint leginkább csak szilveszterkor vagy egyéb ünnepi alkalmakkor illő pezsgőt bontani. Másik tévhit, hogy a világon mindenütt...
Orosz harci gép semmisített meg egy 56 millió dolláros amerikai drónt a Fekete-tenger felett
Két Szu-27 típusú orosz harci repülőgép elfogott egy Reaper típusú amerikai megfigyelő drónt a Fekete-tenger felett, és egyikük megütötte a drón légcsavarját, ami...
A Dalkia Energia veszi meg az E.ON debreceni és nyíregyházi erőműveit
A szükséges szakhatósági engedélyek és jóváhagyások megszerzését követően a Dalkia Energia Zrt. tulajdonába kerülnek a debreceni és nyíregyházi erőművek. – A tranzakcióval további...
Nyoma veszett két bombázónak – a becsületes megtaláló jutalma – jönnek az amcsi tankok – ki kereste nálunk a Szuezi csatornát
Eltűnt a leltárból két ilyen stratégiai bombázó Ukrajnában. Szép példány, állítólag atomtöltetek hordozására is alkalmas, még a régi szép szovjet időkből porosodott az...