Eltűnhetnek a faluvégi szemétdombok – illegális hulladéklerakók felszámolására pályázhatnak az önkormányzatok

 

 

Az illegális hulladéklerakók felszámolását támogatja az Innovációs

és Technológiai Minisztérium. Az Országos Hulladékgazdálkodási Terv

céljainak megvalósítása érdekében a tárca mintegy 240 millió forint

támogatást bocsát a települési önkormányzatok rendelkezésére.

A támogatás célja a közterületen lévő, illegálisan lerakott

hulladék felszámolásának elősegítése, melyet a minisztérium

prioritásként kezel, ezért “Az illegális hulladéklerakók

felszámolása” című pályázat tervezése során arra törekedett, hogy az

ország teljes területén, a települési önkormányzatok lehető

legszélesebb körének legyen lehetősége pályázni.

A pályázók egyszeri, vissza nem térítendő támogatást

igényelhetnek, amelynek teljes összegét előfinanszírozás keretében

kapják meg a települések. Az egy pályázattal elnyerhető támogatás

összege legalább 500.000, legfeljebb 3.000.000 forint.

A pályázat benyújtásának időszaka: 2019. 01. 28. – 2019. 02. 28.

Pályázni a benyújtási időszakon belül a rendelkezésre álló 240

millió forint forrás kimerüléséig lehet.

A pályázati kiírás és az ahhoz kapcsolódó dokumentumok a

www.kormany.hu oldalról tölthetőek le és a támogatással kapcsolatban

felvilágosítást a kkszf.szerzodes@itm.gov.hu e-mail címen kérhetnek

az érdeklődők.

Kiadó: Innovációs és Technológiai Minisztérium