Mivel életem első munkahelye a Balaton volt, ahol csónakosként szolgáltam, s alkalmanként a vitorlásokon is a hasznomat vették máig is szeretek hajókázni.
A tengeren mindig felsültem, az óceán hullámzását nehezen viseltem így igazából az olyan szelíden csordogáló vizet szeretem. Travemünde és Malmő között még a Deadelon se mentett meg a rókázástól. Igaz olyan viharban mentünk, hogy még a hatodik emeletre is felcsapott a víz.
Akkoriban még nem láttam a Titanicról szóló filmet, de most utólag elmondhatom hasonló félelmeim voltak az utazás során. Ezzel szemben irigylem azokat akik megengedhetik maguknak a németországi vagy a hollandiai csatornákon való lakóhajós utakat. Különösen azokat amelyek az ott élők családi házai előtt vezetnek el.
hA filmekből láttam, hogy ezek a túrák szinte paradicsomi hangulatot tükröznek. S akkor itt a jó hír , nálunk lesznek ilyen bérelhető lakóhajók. A Tiszán Tokajnál telepítik le az első szériát. Állítólag hat nyolc személyesek lesznek és személyenként napi 20 ezer forintért bérelhetők.
Gyors fejszámolás, s már is rájöttünk, kurva drágák lesznek ezek a luxushajókázások. Megnyugtattam, nem nekem szánják, ez a külföldiek privilégiuma lesz. Ha ezt szeretném menjek Hollandiába ahol ennek az összegnek negyedéért csordogálhatok keresztül kasul az országon. S ezért a pénzért még rengeteg szélmalmot is megcsodálhatok.
Jut eszembe, hogy egy időben Gyurcsány Ferenc elárulta családostul egy ilyen csatornás túrán nyaraltak. Áradozott, hogy milyen nyugalmas utazásuk volt.
Megtartotta éves kuratóriumi ülését az Északkelet Magyarország Ipartörténetének Ápolásáért Alapítvány (EKMITA) péntek délután. Az évzáró összejövetelen legfőképp az EKMITA idén felavatott zárt és...
A nap apró fennakadásai néha sokkal nagyobb dolgokhoz vezethetnek, mint gondolnánk. Az égett pirítós elmélet népszerűsége már több mint 17 millió megtekintést hozott...
A koronavírus-járvány terjedésének megelőzésére tett kormányzati intézkedések keretében március 13-án megalakult a Létfontosságú Magyar Vállalatok Biztonságáért Felelős Akciócsoport, amelynek vezetője Dr. Benkő Tibor...
A Mezőcsátról külföldre elszármazott zsidóság egy amerikai alapítvány támogatásával teljesen rendbehozzata az egyébként mindig is gondott temetőt. Korábban a mindenkori önkormányzat gondoskodott a...
Személyi edzőmmel, vitéz Edisonnal napnta legalább egy órát kutyagolunk. Ez idő alatt mint egy született botanikus minden aljnövényt körbeszagol, elvégzi a kis és...
Hszi Csin-ping elrendelte a hadseregnek, hogy készüljenek a háborúra Hszi Csin-ping jelezte a Kínai Népi Felszabadító Hadseregnek, hogy minden energiájukat fordítsák a harcra,...
Megrendülten tudatjuk az ügyészi szervezet dolgozóival, hogy Dr. Panyi Béláné (született Pogonyi Erzsébet) nyugalmazott főügyészségi osztályvezető ügyész életének 70. évében 2020. november...
Amikor megpillantottam a miskolci FIAT szalonban ezt a fehér kocka Zsigulit, Ladát rögtön úrrá lett rajtam a nosztalgia. Megtudtam, Hankó László, a kereskedés...
A mi házunk oly mesés. Cikornyás külsejű, egyszintes, gangos, a belváros szívében. Kozslik ügyvéd úr családjától államosították. A kilenc bérleményből egyetlen egyben van...
Fagyasztott zöldség és zöldségkeverék tételek visszahívását rendelte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), miután a Greenyard vállalat magyarországi üzemében lehetséges lisztéria szennyeződést mutattak...
Több mint 360 millió forintból fejleszthet ki párlatkészítő technológiát a borászati, pálinkafőző és gyümölcsfeldolgozó berendezések tervezésével, gyártásával és kivitelezésével foglalkozó miskolci Hagyó Kft....
Mindenki úgy harcol, ahogyan tud: a korrupció megakadályozására létrehozott ukrán állami ügynökség közölte, hogy az orosz tankokat nem kell beírni az adóbevallásba. Nem...
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) a mai napon Tisztújító Küldöttgyűlést tartott. A VOSZ korábbi elnöke, Tolnay Tibor már az év elején...
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, vasárnapra 1916 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, ebből 1477 az aktív fertőzött....
Ha kedd, akkor találkozik a miskolci zsidó múzeum baráti köre. Markovics Zsolt miskolci főrabbi vendége , Kis József a megyei levéltár igazgatója. Pontosítok...
A kormányzati intézkedéseknek megfelelően várhatóan szombaton újranyithatnak a szórakozóhelyek teraszai Miskolcon is, és a kijárási tilalom is később, a korábban megszokott...
Továbbra is az eddigiek szerint lesznek gyakorolhatók a polgármesterek jogosítványai veszélyhelyzetben, a kormány eltekint az erre vonatkozó módosítási szándékától – nyilatkozta Gulyás Gergely...