A naplómból – a szajoli riport utózöngéje – dadogós riport az éter hullámzásában – ki tartozik a skót zsidó viccekkel

Készül a firkász naplója.

Nem olyan fergetegesen  izgalmas mint  a kubai partizáné vagy Hitleré. Bár ha akarnám a régi újságokból időrendi sorrendbe rakhatnám a visszaemlékezéseimet. Napra órára, pontosan.  Könnyű feladat lenne. Azzal kezdeném, hogy minden hétköznap már korán reggel megeszek két sós kiflit kaukázusi kefirrel. Ebben az időszakban kizárom a világot ám utána kezdődik a meló. Azon a szomorú pénteken is hasonlóan kezdődött a nap. Már estefelé lehetett amikor kaptam egy fülest, hogy Szajolban egy tragikus vonatbaleset történt, sok halottal. S a miniszterelnök már úton van a helyszínre. Ebből sejthető volt, hogy nem egyszerű vonatsiklatás lehet Szajolban.

Rossz szokásom szerint munkaügyekben nem nagyon tiszteltem a kollégáim magánéletét.  Ők se az enyémet. Telefont ragadtam és Jakubik Lacit tárcsáztam. Rövidre fogtam a megbeszélést, kérdeztem – pénteken az esti órákban – hogy mennyit ivott. Tisztáztuk, mondtam akkor Horváth Szabolccsal együtt menjetek Szajolba, s mire Horn Gyula is odaér Nektek is ott kell lenni. S a fehér Golffal menjetek a traffipaxos csekkek árát a kiadó állja.

Innentől forró dróton tartottuk a kapcsolatot. A két kedves kollégám a vártnál is sebesebben ért a helyszínre, s mint ahogyan tőlük megszoktam úgy mentek át a rendőri biztosításon mint a kés a vajban. Jaksi – drága barátom nyugodjál békében – sosem volt szégyellős, munkaügyben pedig nála rámenősebb fotóst máig se ismerek. Szabolcs rendőri riporterként a csúcson volt, a maga stílusával jól kezelte ezt a vonalat. Kár , hogy szakma elhagyó lett. A miniszterelnököt is megszólaltatták.

Ahogy megtudtam, hogy mennyi jó kép készült és szövegnek se leszünk híján és minden konkurens médiumtól bővebb híranyagunk lesz rögtön beterveztünk egy teljes oldalas tudósítást a hétfői számba. Olyan technikai eszközeink még nem voltak, hogy helyből küldjék az anyagot a szombati újságba így maradtunk a hétfő számnál.

S akkor jött a magvas gondolat, reklámozni kellene a hétfői számunkat.  Ki tegye ha nem a két száguldó riporterünk, Szabolcs és Laci. Párban.  A helyi rádió azonnal befogadta a kérésemet én meg minden habozás nélkül javasoltam, menjen be a stúdióba a két szemtanú. Egyébként is mindig az volt a tervem, hogy sztárt csináljunk a kollégákból. Legyenek ismertek, szerepeljenek sokat más médiumban, ezzel a lapunkat népszerűsítjük. Az Olvasók szeretik látni, hallani azt aki a számukra a lapot szerkeszti.

Szóval a két kolléga – ők tudták miért –  hosszas ellenkezés után határozott kérésemre elindult a rádióhoz. Nos, én nem hallottam a felvételt, csak utólag. Sértődés ne essék, magam se vagyok egy Ciceró, de Laci szegény dadogott míg Szabolcs is megküzdött a helyes nyelvtartással.  A riporter próbálta a maximumot kihozni a két alanyából, de nem sikerült. Egy nagyon súlyos, több ember halálával végződött tragédián élcelődni nem ildomos. Csak ám a kedves kollégák minél feketébbre , minél szörnyűbbre festették a látottakat ez az adás egyre komikusabb lett. A rádiós is nehezen fojtotta vissza a nevetését. Egyenesben ment s akik elsőre hallották, döntöttek, ez akár egy szilveszteri kabaréban is elvinné a pálmát. Gusztustalan lehet amit mondok, de végül ezt a felvételt jókedv csinálóként megőriztük.

Sőt az volt a terv, hogy az év végi bakilistára is bepontozzák. Végül én szavaztam le. Hiszen én voltam a legnagyobb balfasz, hogy rájuk bíztam ezt. Igazából én is lámpalázas vagyok, de ha ez még nyelvficammal is párosul magam is pórul járhattam volna  az éter hullámzásában.

Különben volt még egy hasonló sztorink.  Egy barátunk meghívott egy kellemes vacsoraestre ahol néhány pohárköszöntő után viccmesélésbe kezdtünk. S, hogy hogy nem ezt a történetet is szajkózva sorjázva adtuk elő a dadogósakat. Mintha erre hegyeztük volna ki az esti programot. Egyetlen zsidót se mondtunk, Kohn és Móricka se került terítékre csak csupa dadogós. Megfeledkeztünk, hogy a házigazdánk is az. S ha még akart volna se tudott volna közbevágni, mert mire belekezd mi már lesöpörtük.

Hazafelé menet, a lassú kijózanodás eredményeként döbbentünk rá, mit is vétkeztünk. Barátunk, másnap rákérdezett, jó volt e a töltött káposzta, hogy éreztük magunkat és miért haragszunk rá. Természetesen megkövettük, elnézését kértem. Abba maradtunk ha legközelebb vendégül látjuk egész este az ajkán csüngünk. Készüljön az összes zsidó, skót vagy a skót zsidó viccekkel. Máig is adós ezekkel.