Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye
Budapest, 2019. január 14., hétfő (OS)
- Kulturális-köznevelési program indul
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kidolgozta azt a
programot,
amely megteremti annak lehetőségét, hogy a közoktatásban
minden
diák, az 1-8. évfolyamon tanulók, évenként egyszeri ingyenes
színházi, cirkuszi és komolyzenei koncertre-, valamint
táncelőadásra
eljussanak – függetlenül a gyermek lakóhelyétől és családja
anyagi
helyzetétől.
Hazánkban, de világviszonylatban is egyedülálló
kulturális-köznevelési program ez, amely a jövő generációk
kulturális nevelésének és a nemzeti identitás kifejlődésének
alapkövét jelenti.
Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere
és
Vashegyi György a Magyar Művészeti Akadémia elnöke a mai
napon
folytatták a múlt évben elkezdett egyeztetéseket, amelyeken
többek
között a művészeti oktatás területén kínálkozó
lehetőségekről is szó
volt. A miniszter ismételten kérte az MMA vezetőitől,
hogy
fogalmazzák meg véleményüket, hogyan tudná az MMA méltó
módon
betölteni a helyét.
Egyetértettek abban is, hogy a művészeti képzés kiemelten
fontos a
jövő generációi számára, és nemzeti kincseink megbecsülését
és
továbbadását olyan emberektől várhatjuk, akiknek fontos
szellemi és
tárgyi kulturális örökségünk megismerése, megóvása és
gyarapítása.
Közös célként fogalmazták meg, hogy kiemelt figyelmet kell
fordítani
a jövő nemzedékeinek művelődésére, önkifejezésére és a
nemzeti
identitását erősítésére.
https://youtu.be/LwhaBXVnHpE 2021. 08. 12., cs – 16:28 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A sajószentpéteri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához. Lopás...
Egy megyénkbeli, vidéki polgármester nagy plénum előtt azzal büszkélkedett, hogy a farára rajzoltatná Gyurcsányt és Vona Gábort. Ismerem a szókimondó úriembert szerintem a...
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az automatikus mérőállomásokon a szálló por (PM10) koncentráció túllépte a tájékoztatási küszöbértéket ezért a 306/2010. (XII.23.) Korm. rendelet...
Prím Zoltán ötvösművész elkészítette dr. Bagothay László miskolci ideggyógyász orvos réz domborművét. Sikerült képet szerezni az 1905 ben született és 1978 ban elhunyt...
Tisztelt Olvasóim, Ez nem egy példabeszéd, ez a valóság. A Miskolci Járási ügyészség szokásos hétvégére időzített válasza. Ők mindent – mi az minden...
Már hetedik éve rendezik meg, minden szeptember második hetében a Somogyi József emlékversenyt amely évről évre sikeresebb egyre nagyobb számban vonzza a kerékpárosokat...
Hosszú vajúdás után csak megtalálták a legjobb építész céget a miskolci zsinagóga felújítására. Mint már írtuk a miskolci KÖZ-LAK-ÉP amely arról nevezetes, hogy...
Megtetszett ez a pad nekem a miskolci Búza téri piacon. Szolgálati hely. Kifejezetten az. Nem is akármilyen. Már majdnem lepihentem, de szerencsére olvasni...
A londoni székhelyű nemzetközi pénzintézet, az EBRD (amelyben Magyarország is részvényes) azért száll be beruházóként vagy hitelezőként több, nem éppen demokratikusnak nevezhető országba,...
A lényeg, Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök bejelentette, egyelőre nem lesz netadó. Hozzátette, nemzeti konzultációt kezdeményes a témában, s ennek levezetésére Deutsch Tamás európai...
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata belvárosi kirakatversenyt hirdet, mely során a szervezők a legszebb karácsonyi díszben tündöklő kirakatot keresik. A jelentkezőknek...
A bögyömben van a vízművek arroganciája. Egyébként nem nehéz fogást találni rajtuk. Mindenki csak panaszkodik a cégre. Emlékszem, hogy a leolvasójuk azt jelezte,...
A Gondoskodó Miskolc szociális és támogató csomag keretében hirdetett LED-csereprogramot Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata. A program sikerét mutatja, hogy hatezernél is többen...