SzántóGráf

Negyven forintot raboltak – egy pulóvert is zsákmányoltak

Letartóztatásban vannak már azok a férfiak, akik több bűncselekményt is elkövettek Kazincbarcikán.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 49 éves és egy 45 éves helyi férfival szemben. A gyanúsítottak 2018. október 27.-én 10 óra körül, Kazincbarcikán, a Mátyás Király úton rátámadtak egy férfira, akitől pénzt követeltek. A sértett nem akarta átadni 40 forintját, ezért támadói bántalmazták, majd elvették tőle a pénzt.

Az útonállók 2018. október 10-én, Kazincbarcikán, a Jószerencsét úton erőszakkal próbálták leráncigálni egy másik sértett pulóverét. Ekkor azonban zsákmány nélkül menekültek el a helyszínről.

Előfordult olyan alkalom is, amikor egy nőtől egyikük elkérte a mobiltelefonját, de azt már nem adták vissza neki, sőt bántalmazták is.

A nyomozás eredményeként a rendőrök azonosították, majd 2018. november 3.-án elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 45 éves férfit. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vele szemben előterjesztést tett letartóztatására, amit a bíróság elrendelt.

A szökésben lévő 49 éves elkövetővel szemben a hatóság elfogató parancsot adott ki. A nyomozás eredményeként a napokban a férfit Dunakeszin azonosították, elfogták, majd előállították őt a rendőrségre.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a férfit őrizetbe vette és előterjesztést tett

Exit mobile version