SzántóGráf

Robbantással végződött a családi vita Járdánházán – a szomszédok élete is veszélyben volt

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki miután járdánházi otthonukban összeveszett a feleségével, bezárkózott a lakásukba, felgyújtotta annak berendezési tárgyait és kinyitotta a gázcsapot.
A gyanú szerint a férfi 2019. január 15-én, a dél órákban összeveszett felségével a közös lakásukban, mely egy négylakásos társasház egyik ingatlana volt. A vita során a férfi baltával fenyegette meg a felségét, hogy megöli. A nő annyira megijedt a gyanúsítottól, hogy bezárkózott a fürdőszobába, melynek ajtaját a férfi a kezében lévő baltával feszített fel. A rémült nő ekkor kiszaladt a fürdőszobából, miközben a gyanúsított két alkalommal megütötte annak hátát, illetve egy mobiltelefonnal is megdobta. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló, zúzódásos sérülést szenvedett.
A vita után a gyanúsított nem hagyta el a lakást, bezárkózott, így a kiérkező rendőrök nem tudtak hozzá bejutni. Mindeközben az agresszív állapotban lévő férfi felgyújtotta a benn található berendezési tárgyakat és a pb-gázpalack csapját is megnyitotta, ami ennek következtében felrobbant. A robbanás miatt a társasházban tartózkodók közvetlen életveszélynek voltak kitéve. A tüzet a helyszínre érkező tűzoltók oltották el.
A gyanúsítottal szemben súlyos testi sértés kísérlete és közveszélyokozás miatt indult büntetőeljárás. A kiszabható szabadságvesztés súlyosságára tekintettel megalapozottan feltehető, hogy a férfi nem jelenne meg az eljárás során, esetlegesen elrejtőzne vagy megszökne a hatóság elől.
A gyanúsított erőszakos magatartása, rendezetlen családi kapcsolatai és egzisztenciális helyzete miatt annak veszélye is fennáll, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítást, vagy akár újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.
Mindezen körülményekre figyelemmel a járásbíróság a legszigorúbb kényszer intézkedés elrendelését látta indokoltnak, 2019. február 18-ig a gyanúsított letartóztatását rendelte el.
A végzés ellen a gyanúsított fellebbezést jelentett be.

Exit mobile version