A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA)
közleménye
Budapest, 2019. január 18., péntek (OS)
Az M5 csatorna Ez itt a kérdés című műsorának készítői a
2019.
január 16-ai műsorral kapcsolatban szükségesnek tartják
leszögezni,
hogy a hisztérikus fogadtatásra talált műsorba meghívták az
Amnesty
International, a Helsinki Bizottság, valamint a Háttér
Társaság
képviselőit, hogy elmondják véleményüket, ők azonban nem
kívántak
élni a lehetőséggel.
A műsorban egy szakemberek részvételével megrendezett
nemzetközi
konferencián készült összeállítást láthattak a nézők, a
témáról
pedig egy, az érintettekkel élő kapcsolatot ápoló katolikus
pap és
egy, a kérdéssel régóta foglalkozó közíró beszélgetett.
Az M5 csatorna szerkesztői ezúton határozottan
visszautasítják a
műsort ért alaptalan támadásokat.Sajnos a közleményből nem derül ki, hogy a protestálok
mi ellen tiltakoznak. Nos, az említette műsorban elhangzott
a melegség gyógyítható. A tudomány álláspontja szerint ez
nem betegség. Vitatkozni lehet erről, de kérdés, érdemes e.
Ismerős mutatvány. Olyan tízen valahány esztendős lehettem, amikor Szegfű Gyuri barátom ezt megmutatta. Gyorsan csinálta, ne , hogy ellessem. Végül megszánt és megtanított,...
Örömmel osztok meg egy kis ízelítőt az Újdiósgyőri Antikvárium és Régiségbolt kínálatából. Hiszem és tudom,hogy városunkban és vonzáskörzetében igény van a minőségi antikvár...
Kiadó egy háromszobás belvárosi földszintes két erkélyes gázfűtéses lakás Miskolcon a Csabai kapuban hosszú távra teljes berendezéssel. két havi kaució. Havi bérleti díj...
Lukács Józsefet és Rácz Gyulát messzire vetette a sors. Elsők között disszidáltak 1956 októberében egy jobb élet reményében Nyugat-Németországba, annak is a legtávolabbi...
2021. 09. 03., p – 11:57 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A tiszaújvárosi egyenruhások öt órán belül azonosították és elfogták azt a férfit, aki...
Van egy érdekes történetem.Tulajdonképpen el se hinném, ha nem magam járok utána. Van a székesfővárosban egy jó hírű több száz lakást kifogástalanul felépítő...
Nekem már mindenről eszembe jut valami. Úgy egy évtizede történhetett, hogy egy honfitársunk valamelyik távolkeleti csomagküldötől rendelt egy amolyan diktafonos tollat. Magam is...
A mai napon egy hónapra rendelte el a Tiszaújvárosi Járásbíróság nyomozási bírája annak az egyiptomi állampolgárságú férfinak a letartóztatását, aki Tiszaújvárosban néhány nappal...
Sok család számára a legnehezebb kérdés, hogyan segítsenek beteg vagy éppen haldokló szeretteiknek az utolsó napokban, és hogyan ismerjék fel, amikor a búcsú...
Van Miskolcon egy csodálatos olasz, neoreneszánsz stílusú Gömöri pályaudvar, s alig látjuk. El van dugva, be van kerítve. A végül csak megépült közúti...
A Miskolci Akadémiai Munkabizottság vendége lesz dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke 2024. december 2-án 18 órakor a MAB-székházban. Az Evangélikus...
Az önkormányzati választásokat követően azonnal beadta felmondását a MIKOM Nonprofit Kft. korábbi ügyvezetője és főszerkesztője is. Veres Pál polgármesternek ezért azonnali...
Nagy Ákos fideszes önkormányzati képviselő és társai tehetetlenek, ezért össze-vissza hazudoznak. Mint ismeretes, Nagy Ákos kiállt a választókerületében található szemetes ingatlan elé...
Mielőtt végig olvasná – megjegyzem minden településen akad egy két kútfuró. Olyan 20-40 méterig képesek lemenni, s ennek az ára olyan cirka másfélszáz...