SzántóGráf

Karsai László professzor előadása Miskolcon – át kell e értékelnünk Horthy és Szálas történelmi szerepét – interneten visszanézhető

Rendhagyó előadást tartott dr. Karsai László történész professzor vasárnap délután Miskolcon. A meghívója Princz András elmondta, hogy közösen találták ki a a figyelemfelkeltő címet – Át kell értékelni Horthy és Szálasi történelmi szerepét.

Karsai László a korszak szakavatott ismerője, kutatója különös leltárt készített a Horthy éra úgynevezett zsidó ellenes intézkedéseiről egész az Ausvitzi deportálásokig. Ezt vetette össze Szálasi rémtetteivel. Mivel a hallgatóság zöme családilag is érintett lehetett vagy volt a holokauszt szörnyűségeiben úgy mint maga a kutató ezt a fajta mérlegelést csupán a szakmai tárgyilagosság talaján képzelik el.

Őszintén mondom, nem számítottam ilyen intenzív érdeklődésre és arra se, hogy az előadása után záporoznak majd a kérdések. Bár a felszólalok között akadtak olyanok is akik csupán saját élményeiket akarták megosztani a nyilvánossággal.

Talán valamennyi hozzászólás közül az volt a legtalálóbb, amelyben azt kérdezték, minek a következménye, hogy egyre erőteljesebb a Horthy kultusz és miért mondják: a németek megszállása előtt semmilyen zsidóellenes törvények nem léteztek. S mennyiben fedi az igazságot, hogy a több százezer magyar zsidó haláláért egyedül a németek a felelősek, miközben a teljes bevagonírozást a csendőrök végezték el.

Az előadást rögzítették, az interneten is közvetítették  tehát aki elmulasztotta a részvételt most visszanézheti. Jómagam az érdekesebb kérdések megválaszolására majd visszatérek.Addig is ajánlom mindenkinek  a professzor úr,  Szálasi naplója című könyvét amely számos olyan új információt  nyújt amelyet idáig még nem ismerhettünk.

Exit mobile version