Belezúgott a Skodába – megőrzésre elvették a jogsiját

 

Nem tartott megfelelő követési távolságot, és balesetet okozott egy autós Sajószögednél, ahol korábban történtek már sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek.

Legutóbb ezen a helyen, egy édesapa helyzetfelismerése mentette meg gyermekeit, attól, hogy egy autós elüsse őket. Most egy kis tehergépkocsi nyíregyházi sofőrje 2019. január 22-én 9 óra 6 perckor Sajószögeden, az Ady Endre úton nekihajtott egy személygépkocsinak. Az adatok szerint az anyagi káros közúti közlekedési baleset okozója nem tartott megfelelő követési távolságot, és így összeütközött az előtte, forgalmi okból lassító autónak. A szabálysértésen tetten ért sofőrt előállították a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol beismerte a szabálysértés elkövetését.

A hatóság – a még aznap meghozott – elsőfokú határozatában, az 39 éves sofőrt három hónapra eltiltotta a járművezetéstől és pénzbírsággal sújtotta.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.