SzántóGráf

Rendhagyó emlékműsor a Holokauszt Nap alkalmából Nyíregyházán -szervezték a Magyar Zsidó szabadságharcosok

 A Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság 
(MAZSISZEM) közleménye
    Budapest, 2019. február 1., péntek (OS)
 - Rendhagyó emlékműsor Nyíregyházán a Nemzetközi 
Holokauszt Nap alkalmából a MAZSISZEM és a Kazán István 
Kamaraszínház szervezésében.

Sárdi Mária: Kislány a pokolban holokauszt túlélő naplójából
adaptált monodrámával emlékeztek 2019. január 27-én a 
nyíregyházi
Móricz Zsigmond Színház Művész Stúdiójában. A főszerepet a
 helyi
születésű Gunyecz Anna színésznő alakította, aki a felemelő
és
nagyszerű alakításával könnyeket fakasztott a nézők szemében,
 melyet
a hálás közönség vastapssal díjazott. Az előadást megelőzően
 Dr.Ulrich Attila alpolgármester mondott, a mai fiatal
 generációknak is
megfontolásra érdemes emlékbeszédet a vészkorszakról.
 Ezután 6 gyertyát gyújtott meg többek között holokauszt 
túlélő,
illetve embermentő leszármazottja is a 6 millió és azon
 belül a 600
ezer Magyarországról eldeportált, Dunába lőtt, elégetett
 zsidó,
cigány, embermentő és más mártírhalált halt áldozatok
 emlékére,
amely Rosenfeld Dániel Imre kántor gyászimájával végződött.
 Mint az emlékműsor főszervezője is elmondta, nem lehet 
eléggé
kiemelni ennek a darabnak az egyetemes üzenetértékét, 
amely
vallástól, származástól  függetlenül, mindenkinek eljut a 
lelke
mélyéig. Így történt ez az előadás után is, hiszen a nézők 
még
hosszú percekig ülve maradtak, mert fel kellett dolgozniuk 
a
látottakat, és halottakat. A darabot színpadra alkalmazta 
és
rendezte Kriszt László teológus, akinek a rendezői tehetsége,
elhivatottsága példaértékű a zsidó-keresztény kultúra,
 Európa
színházi kínálatában.
 www.mazsiszem.hu
     Kiadó: Magyar Zsidó Szabadságharcosokért
 Emlékbizottság (MAZSISZEM)
Exit mobile version