SzántóGráf

Aranyáron veszem – jutalmat ajánlok a kivitelezési terv megtalálójának – Miskolc paranormális jelenségei a nagy posta előtt

Eldöntöttem – nyomravezetői jutalmat tűzök ki. Nem is keveset. Kerül amibe kerül.

A régi szép békeidők – amikor a parkolást nem keverték a politikával. A politikát se a parkolással.

 2006 őszén megtervezték a nagy posta előtti járdaszakasz átépítését, a buszmegálló hely oda helyezését. Ma már tudom, az illetékesek is tudják, magam is láttam, hogy ebben az időszakban készült egy pontos tervdokumentáció.  Ez a minimum, ennek meg kell lennie. Az önkormányzat megrendelésére egy forgalomszervező utasítására az ottani 12 parkolóhelyből nyolcat vagy kilencet kellett felszámolni. Tulajdonképpen a megálló teljes hosszában. Ugyanakkor meghatározták a megállóban le kell sarkítani a járdaszegélyt míg a megmaradó várakozási helyen meghagyják a gömbölyítést, hogy megkönnyítsék a járdára való felállást. S, hogy szabályossá tegyék a parkolást az önkormányzat – Miskolci város jegyzője, a mostani megerősítette – útburkolati jelet kell felmázolni. Ezzel jelzik az autósoknak a felállási lehetőség méreteit. A teherbejáró elállását ezzel akadályozzák meg. Mivel a járdán semmilyen útburkolati jelet nem szokás felfesteni a gyalogosoknak ez magától értetődően csak a kocsival közlekedőknek szólhat. Tehát abban az időben ez annyira logikusnak tűnt, hogy minden forgalomszervező, út és közlekedési mérnök jóváhagyásával megvalósult. Ebből a tervezetből és kivitelezési dokumentációból maradt egy egy példány az önkormányzat, a városgazda és a miskolci közlekedési vállalat irattárában. Megjegyzem egy másik ügyben a miskolci bíróság, se a rendőrség kérésére se adták ki. Sőt az a rendőrnő akinek az érdekeivel ellentétes lett volna ez még a bírónő befolyásolásával is kísérletezett.  Az elöljárója tudta nélkül a nevében levelezett a bírósággal és a postával.

Majd jöttek a miskolci paranormális jelenségek.

 

Egy rendőr találta ki, hogy fizikai akadályokkal kell ellátni a területet. Úgy látszik ez a módszer se kóser.

S csodák csodája hiphop szinte egyszerre varázsszóra eltűntek. A városgazdánál egy napig keresték – majd nyoma veszett. Elmentem a közlekedési vállalathoz, ahol megtudtam, tavaly novemberben amikor a rendőrség és a bíróság eziránt érdeklődött meg kellett semmisíteni. Helyhiányra való hivatkozással. Tehát nincs más hátra mint előre – keresem, nagyon kutatom azt a becsületes derék szakembert aki ezt a dokumentációt készítette. Néhányukkal

Frissen készült kép – bilincsbe verve ültem a földön – két egyenruhás elégedetten néz a jövőbe. A köztéri kamerák nem láttak semmit, még nem tudják, hogy a mélygarázsé letörölhetetlen.  Megvan épségben.

beszéltem akik mind egymáshoz küldtek, mondván sejtik ki lehetett a tervező. Ha ez megvan – nyilván nem akarják előkeresni – akkor ezzel gyorsan szalonnát sütnek majd. Ledarálják, lerágják, de nem hagyják, hogy a rendőrség vagy a bíróság nyomára leljen. Ezzel ugyanis teljes lenne a bizonyíték arra, hogy minden nagy forgalmú közintézmény előtt meg kell hagyni a megállási lehetőséget. Ez a posta működési engedélyében is benne van.

Nos, aki nem tudná elárulom miért is fontos ez számomra. Mint ismeretes 2017. november hatodikán két óra tájban miskolci közterületi egyenruhás intézkedés közben megvert, megbilincselt, a fejemet beverte a kocsim küszöbébe. Hetes másodperces odaállás után mert nem akartam elismerni a szabálysértést. A szembesítéskor elmondták, nem akartak büntetni, csak szerették volna ha elismerem a bűnösségem. Hát 68 esztendősen már makacs az öreg, meg gondolatolvasásban is gyenge vagyok. Hát így jártam.

Majd jöttek a helyi paranormális jelenségek. Az UFOK- akik eltüntették az általam már látott dokumentációkat, amelyek bizonyítják, ott akkoriban meg lehetett állni. Persze most is meg lehet, de én már nem kockáztatok. Mivel azok a vaskorlátok tökéletesen megkerülhetők most minden fél órában ott parkolnak, köztük a rendőrautók is. Az ügy még eddig a percig vitás. Legalábbis részemről. Mert ha ez így marad ezentúl bárki bármikor leverhető, megbilincselhető, lefújható ha a rendészek úgy gondolják. Ismétlem, jutalmat ajánlok annak aki jelentkezik, megmondja ki tervezte s ad egy példányt abból a 2006 őszén készített kivitelezési dokumentációból.

S még egy felhívás jelentkezzen az akit 2017 november hetedike óta ott a nagy posta előtti járdán való parkolás miatt megbírságoltak. Tudomásom szerint akkor másnaptól felhagytak ezzel a pénzszerzési gyakorlattal.

 

Aranyáron veszem a tervrajzot minden bizonyítékot.

 

Exit mobile version