SzántóGráf

Kincsvadászok – semmit nem hagynak az út szélén – ami mágnesezhető azt eltolják

Fémhulladékként akarták eladni a lopott autót azok a kazincbarcikai tolvajok, akiket még „menet közben” elfogtak a rendőrök.

Szerintük ez még újrahasznosítható
Elhagyatottnak vélték

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 36 éves helyi lakossal és két fiatalkorú társával szemben. A gyanúsítottak 2019. február 13-án 19 óra körül Kazincbarcikán, az Akácfa utcában parkoló autó hátsó ablakát betörték, hogy elköthessék azt. Nem ültek azonban a kocsiba, hanem elkezdték tolni.

A tolvajokat lakossági bejelentés alapján tetten érték a helyi önkormányzati rendészek, akik időközben értesítették a rendőröket. Az összefogás eredményeként a rendőr kapitányságon előállították a 36 éves férfit és 15, illetve 16 éves társait, akik beismerték tettüket, és többek között elmondták, hogy a járművet egy fémkereskedelmi átvevőhelyen akarták értékesíteni.

Exit mobile version