SzántóGráf

Újabb borsodi településeken érhető el a szupergyors internet – Bükkaranyos, Kisgyőr és Sajópetri – más félezer háztartásban dübörög a világháló

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye      Budapest, 2019. február 21., csütörtök (OS)

A Szupergyors Internet Programnak köszönhetően három Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen vált elérhetővé a jövőelvárásainak megfelelő internethálózat. A program keretében átadott,162 millió forint összértékű fejlesztések Bükkaranyoson, Kisgyőrön és Sajópetrin összesen mintegy 1500 háztartást érintenek.     A fejlesztések a program második fázisában, a SZIP 2.0-ban megfogalmazott követelménynek eleget téve a legkorszerűbb optikai technológiát biztosítják. Az érintett településeken akár már 2 gigabites csomagot is választhatnak az előfizetők.Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2018 végéig közel 6 milliárdforintból, összesen több mint 38 ezer háztartásban épült ki a szupergyors internethálózat.

Kara Ákos infokommunikációért felelős államtitkár elmondta: “A kormány feladata, hogy ne csak a nagyvárosokban, sűrűn lakott térségekben élőkhöz jusson el a legkorszerűbb hálózat, hanem a kistelepülésekre is. A magyarországi vezetékes és mobil széles sávú internet-fejlesztési programja erre ad megfelelő választ.Folyamatos fejlesztések lesznek a jövőben is ezen a területen,hiszen az emberek egyre többet használják az internetet munkára,szórakozásra és elektronikus ügyintézésre.”     A hálózat elérhetősége mellett a szolgáltatás megfizethetősége, a családok terheinek mérséklése is fontos szempont. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az internetszolgáltatások áfáját két lépcsőben 27 százalékról öt százalékra csökkentette a kormány.

Tállai András miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő hangsúlyozta: “Újra fejlődnek, értékes szolgáltatáshoz jutottak a települések. A kormány határozott szándéka szerint a vidéken élőknek ugyanolyan lehetőségeket kell biztosítani, mint a jobb infrastruktúra-ellátottsággal rendelkező települések lakosainak.”     Debreczeni Balázs polgármester beszédében kiemelte: “Az internethasználat mára kikerülhetetlen, életünk részévé vált és minden családot érint. A sajópetri lakosok is előszeretettel használják tanulásra, hivatali ügyintézésre, kapcsolattartásra és persze szórakozásra.”     A 2015-ben indult Szupergyors Internet Programban megvalósult fejlesztéseknek köszönhetően az újonnan kiépített 500 ezer végponttal együtt Magyarországon már 2,8 millió háztartásban érhető el vezetékes technológiával a szupergyors internet.

Exit mobile version