A Magyar Telekom 2018. negyedik negyedéves eredményei- a  2018. évi eredmény utáni osztalékról

A Magyar Telekom bejelenti, hogy a Társaság Igazgatósága megtárgyalta a Magyar Telekom Nyrt. anyavállalat és a Magyar Telekom Csoport IFRS szerint készült 2018. évi éves beszámolóit, és azokat jóváhagyásra javasolja a Közgyűlésnek. Az Igazgatóság a 2018. üzleti év után részvényenként 25 forint osztalék kifizetését javasolja a Közgyűlésnek. Az Igazgatóság szintén megtárgyalta a Magyar Telekom osztalékpolitikáját és úgy döntött, hogy az a továbbiakban nem alkalmazandó.

 

A Magyar Telekom 2019. április 9-én tartja Éves Rendes Közgyűlését. Az Igazgatóság javaslata szerint osztalékra azon részvényesek lesznek jogosultak, akik 2019. május 15-én értékpapírszámlájukon Magyar Telekom részvénnyel rendelkeznek, az osztalék kifizetésének javasolt kezdőnapja pedig 2019. május 24. Az egyes részvényeseknek ténylegesen fizetendő osztalék mértéke a Társaság Alapszabályának megfelelően kerül kiszámításra és kifizetésre, azaz a Társaság a saját részvénynek minősülő részvényekre eső osztalékot felosztja az osztalékra jogosult részvényesek között.

 

A Magyar Telekom ma közzétette 2018. negyedik negyedévre és egész évre vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.

 

Főbb eredmények:

 

Az összbevétel éves összehasonlításban (az IFRS 15 alkalmazásának hatása nélkül) 7,8%-kal, 174,0 milliárd forintra nőtt 2018. negyedik negyedévében, valamint 7,2%-kal 655,1 milliárd forintra a 2018. év vonatkozásában. A bevételek növekedése továbbra is elsősorban az RI/IT bevételek erőteljes emelkedésének, valamint a magasabb készülék-értékesítéseknek és mobiladat-használatnak köszönhető.

  • A mobil bevételek (az IFRS 15 hatása nélkül) 8,7%-kal, 90,5 milliárd forintra növekedtek 2018 negyedik negyedévében éves összehasonlításban, míg a 2018-as pénzügyi évben, éves összehasonlításban 6,0%-kal 342,1 milliárd forintra emelkedtek. Ez elsősorban a mobiladat-bevételek és az eszköz-értékesítési bevételek folyamatos növekedésének köszönhető.
  • A vezetékes bevételek (az IFRS 15 hatása nélkül) 4,6%-kal 53,9 milliárd forintra növekedtek 2018 negyedik negyedévében éves összehasonlításban, és 5,0%-kal 205,9 milliárd forintra a 2018-as pénzügyi év során. A növekedés az emelkedő készülékértékesítéseknek, valamint a magasabb TV és szélessávú kiskereskedelmi szolgáltatási bevételeknek köszönhető.
  • A rendszerintegrációs (RI) és IT bevételek 2018 negyedik negyedévében 12,2%-kal, 29,6 milliárd forintra nőttek éves összehasonlításban, ami a 2018-as pénzügyi év tekintetében 22,4%-os éves növekedést eredményezett. A növekedést továbbra is a közszféra számára teljesített megrendelések eredményezték, míg az azonnali fizetési megoldások szállítása a banki szektorban szintén hozzájárult a magyarországi növekedéshez 2018 negyedik negyedévében. Macedóniában az RI/IT bevételek növekedése mögött a testre szabott megoldási projektek növekvő száma áll.
  • Az energiaszolgáltatások a lakossági villamosenergia-piacról való 2017. november 1-jei kivonulást követően megszűntek.

 

A közvetlen költségek (az IFRS 9 és 15 hatásai nélkül) éves összevetésben 13,2%-kal, 81,6 milliárd forintra növekedtek 2018 negyedik negyedévében, míg a 2018-as pénzügyi év tekintetében, éves összevetésben 15,9%-kal 284,9 milliárd forintra, az RI/IT szolgáltatásokkal kapcsolatos és készülékértékesítési költségek növekedésének hatására, összhangban a kapcsolódó bevételi sorokban tapasztalt növekedéssel, valamint a követelések értékvesztésének magasabb szintjének következtében.

  • Az összekapcsolási díjak éves viszonylatban 5,7%-kal, 5,2 milliárd forintra növekedtek 2018 negyedik negyedévében, ami a magasabb mobilhasználatot tükrözi mindkét országban, mely magasabb kifizetéseket eredményezett a belföldi mobilszolgáltatók felé.
  • Az RI/IT szolgáltatással kapcsolatos költségek éves összehasonlításban 8,2%-kal, 20,2 milliárd forintra emelkedtek 2018 negyedik negyedévében, a kapcsolódó projektek nagyobb volumenének következtében.
  • A követelések értékvesztése éves összevetésben 2,2 milliárd forinttal, 3,2 milliárd forintra emelkedtek 2018 negyedik negyedévében, amit elsősorban a magasabb magyarországi költségek okoztak. Ennek okai az erős bevételemelkedés valamint a 2017-ben, az alacsonyabb értékvesztési kulcsok alkalmazásából eredő egyszeri pozitív hatás hiánya volt. Macedóniában a követelések értékvesztésének csökkenése (nem számítva az IFRS 9 és IFRS 15 alkalmazásának hatását) a mobilszolgáltatásokhoz kapcsolódó alacsonyabb leírási kulcsoknak volt köszönhető.
  • A távközlési adó éves viszonylatban enyhén, 3,1%-kal 6,3 milliárd forintra csökkent 2018 negyedik negyedévében, mivel Magyarországon az alacsonyabb lakossági vezetékes hangalapú használat ellensúlyozta a megemelkedett mobilforgalom hatását. A teljes év tekintetében a távközlési adó csekély mértékben, éves összehasonlításban 1,6%-kal nőtt 25,5 milliárd forintra, amely a lakossági és üzleti szegmens magasabb magyarországi mobilforgalmának köszönhető.
  • Az egyéb közvetlen költségek éves szinten 15,8%-kal, 46,7 milliárd forintra nőttek 2018 negyedik negyedévében, elsősorban a magasabb eladásokkal párhuzamosan megemelkedett készülékértékesítési költségek miatt, valamint a megnövekedett TV kifizetések következtében.

 

A bruttó fedezet (az IFRS 9 és 15 hatásai nélkül) éves szinten 3,4%-kal, 92,4 milliárd forintra növekedett 2018 negyedik negyedévében és 1,4%-kal 370,2 milliárd forintra a 2018-as pénzügyi év tekintetében, mivel a jelentős bevételnövekedés ellensúlyozta a termékmixben lévő alacsonyabb fedezeti hányadú szolgáltatások növekvő súlyának hatását.

 

A közvetett költségek (az IFRS 9 és 15 hatásai nélkül) éves összevetésben 2,0%-kal 46,2 milliárd forintra javultak 2018 negyedik negyedévében, mivel a magasabb egyéb működési bevételek teljes egészében ellensúlyozták a magasabb személyi jellegű és egyéb működési ráfordításokat. A teljes év tekintetében a közvetett költségek 1,1%-kal 177,4 milliárd forintra csökkentek éves összehasonlításban, mivel a magasabb egyéb működési bevételek és az egyéb működési költségekben elért megtakarítások együttesen felülmúlták a személyi jellegű ráfordítások növekedését.

  • A személyi jellegű ráfordítások éves viszonylatban 4,3%-kal 23,0 milliárd forintra nőttek 2018 negyedik negyedévében, a magyarországi gyakornoki foglalkoztatási forma változása, a Társaságnál megvalósult 5%-os átlagos bérnövekedés, valamint magasabb macedóniai végkielégítésekkel kapcsolatos ráfordítások következtében.
  • Az egyéb működési költségek éves összevetésben 6,6%-kal, 29,3 milliárd forintra nőttek 2018 negyedik negyedévében, ami a magasabb marketing költségek, valamint az új székházzal kapcsolatos magasabb bérleti díjak miatt alakult így. Az egyéb működési költségek a teljes év viszonylatában 1,8%-kal 96,7 milliárd forintra nőttek mivel az alacsonyabb személyi jellegű-, IT karbantartási- és energiaköltségek bőven ellensúlyozták a magyarországi bérleti díjak és karbantartási költségek magasabb szintjét. A macedóniai egyéb működési költségek csekély mértékben javultak az alacsonyabb marketing és karbantartási költségek következtében.
  • Az egyéb működési bevételek éves összevetésben 3,7 milliárd forinttal 6,2 milliárd forintra emelkedett 2018 negyedik negyedévében, ami a korábbi székhely értékesítéséből származó egyszeri bevételt tükrözi.

 

Az EBITDA (az IFRS 9 és 15 hatásainak kizárásával) éves összevetésben 9,4%-kal, 46,2 milliárd forintra nőtt 2018 negyedik negyedévében, ami a magasabb bruttó fedezet és a növekvő magyarországi egyéb működési bevételek együttes hatásának eredménye, melyek teljes mértékben ellensúlyozták a macedóniai EBITDA csökkenést. A teljes év tekintetében az EBITDA éves összevetésben 3,8%-kal 192,8 milliárd forintra javult, miután a bruttó fedezet és a közvetett költségek egyaránt javultak.

 

Az értékcsökkenési és amortizációs költségek 6,8%-kal 29,7 milliárd forintra nőttek 2018 negyedik negyedévében, illetőleg 6,8%-kal 115,5 milliárd forintra a 2018-as pénzügyi év tekintetében, az ügyfél bekapcsolásokhoz használt hálózati elemek hasznos élettartamának csökkentése következtében.

 

A folytatódó tevékenységből származó adózott eredmény (az IFRS 9 és 15 hatásainak kizárásával) éves összevetésben 40,2%-kal, 7,2 milliárd forintra emelkedett 2018 negyedévében, miután az alacsonyabb nyereségadó költség és a magasabb EBITDA ellensúlyozta a magasabb értékcsökkentési és amortizációs valamint a nettó pénzügyi költségeket. A 2018-as pénzügyi év tekintetében a folytatódó tevékenységből származó adózott eredmény 16,1%-kal, 46,7 milliárd forintra nőtt, a magasabb EBITDA-nak, valamint a pénzügyi és nyereségadó költségek terén elért megtakarításoknak köszönhetően.

  • A nettó pénzügyi ráfordítások éves összehasonlításban 10,1%-kal 5,2 milliárd forintra nőttek 2018 negyedik negyedévében, mivel a forint euróhoz képest jelentkező gyengülése miatt jelentkező derivatívák valós értékeléséből eredő veszteség emelkedése, ellensúlyozta a csökkenő adósságszintnek köszönhető alacsonyabb kamatráfordítások kedvező hatását. A 2018-as pénzügyi évben a nettó pénzügyi költségek éves összehasonlításban 17,8%-kal 17,8 milliárd forintra javultak az alacsonyabb átlagos adósságszint valamint a derivatívák valós értékeléséből eredő veszteségek csökkenése miatt. Ez utóbbi, a két időszak közötti különböző euró-forint átváltási árfolyam és hozam mozgások következménye.
  • A nyereségadó éves 4,3 milliárd forintra csökkent 2018 negyedik negyedévében a 2017. negyedik negyedévi 4,7 milliárd forintról, a halasztott adó csökkenésének következtében, ami a 2017 negyedik negyedévében könyvelt, előző időszakot érintő egyszeri tételek hatását tükrözi.

 

A nem irányító részesedésekre jutó eredmény (az IFRS 9 és 15 hatása nélkül) a 2017 negyedik negyedévi 0,5 milliárd forintról 2018 negyedik negyedévében 0,1 milliárd forintra csökkent, a macedóniai alacsonyabb EBITDA és magasabb amortizációs költségek eredményeként. A 2018-as pénzügyi év tekintetében, a nem irányító részesedésekre jutó eredmény csekély mértékben, 3,1 milliárd forintra nőtt, a javuló macedóniai teljesítménynek köszönhetően.

 

Megszűnt tevékenységből származó eredmény

  • A Társaság 2017 januárjában részvényvásárlási megállapodást írt alá a Hrvatski Telekom d.d.-vel a Crnogorski Telekom A.D.-ben meglevő teljes (76,53 %-os) tulajdoni részesedésének eladásáról összesen 123,5 millió euró (mintegy 38,5 milliárd forint) összegben. A tranzakció zárására 2017 januárjában került sor. Ennek következtében az IFRS 5-tel összhangban a montenegrói operáció eredményei és cash flow-ja megszűnt tevékenységként került bemutatásra a tárgyidőszaki és összehasonlító időszakokra egyaránt. (a további részleteket a 2.2.3 fejezet tartalmazza)

 

  1. év végére a nettó eladósodottság 272,8 milliárd forintra csökkent a 2017. év végi 309,6 milliárdos értékhez képest, miközben a nettó adósságráta (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített aránya) 30,7%-ra csökkent.

A szabad cash flow javult, mivel a magasabb EBITDA, a csökkenő akvizíciós költségek és az ingatlanértékesítésből származó egyszeri bevételek ellensúlyozták a magasabb működő tőke és capex kifizetéseket.

 

 

Rékasi Tibor vezérigazgató így nyilatkozott:

„Örömmel tölt el, hogy a 2018-as év folyamán is megőriztük azt a jó teljesítményt, ami az egész évre vetítve 7,6% bevételnövekedést eredményezett. Túlteljesítettük az előirányzatot mind a bevétel terén, amely elérte a 657,1 milliárd forintot, mind pedig az EBITDA vonatkozásában, amelynek összege 192,5 milliárd forintot tett ki a magasabb bruttó fedezetnek, valamint az ingatlanértékesítéséből származó egyszeri bevételeknek köszönhetően. Az éves szabad cash-flow célunkat is túlteljesítettük, mivel 68 milliárd forinttal zártuk az évet, ami elsősorban a magasabb EBITDA-nak, illetve a csökkenő akvizíciós költségeknek és az ingatlanértékesítésből származó egyszeri bevételeknek volt köszönhető, míg a CAPEX költésünk 91.8 milliárd forintot ért el. Ezen túlmenően az alaptevékenységünkre és az ügyfelek igényeinek kielégítésére fordított erőforrásainknak köszönhetően, valamint termékkínálatunk folyamatos frissítésével visszaszereztük vagy megtartottuk vezető pozíciónkat valamennyi kulcsfontosságú piaci szegmensben, ideértve az előfizetéses mobil, TV és vezetékes szélessávú internet szegmenseket is.

A magyarországi működést tekintve az év során folytatódtak a pozitív trendek, bevételeink mindhárom fő szolgáltatásunk terén növekedtek. A mobil szegmensben tovább nőtt a mobil-adat iránti kereslet, amint egyre több ügyfelünk veszi igénybe csúcstechnológiájú 4G hálózatunkat jelentősen hozzájárulva a bevételtermeléshez. Ezt erősítette az eszközértékesítésre vonatkozó stratégiánk, valamint ügyfeleinknek a feltöltőkártyáktól az előfizetéses csomagokra történő migrációja is. A mobil szolgáltatásinkat használó ügyfeleink száma növekedést mutatott a negyedik negyedévben, ami az egy mobil előfizetőre jutó árbevétel növekedésével együtt támogatta a szegmensben elért bevételnövekedést.

A vezetékes piacon megtartottuk a hálózatunk fejlesztésére irányuló fókuszt: közel 300,000 új háztartás számára biztosítottunk 100+ MB/s internet-elérést, és közelebb kerültünk ahhoz a célunkhoz, hogy az egész ország területén gigabites internet-elérést biztosítsunk. E stratégia pozitív előnyeit a vezetékes bevétel növekedésében is láttuk, ahol – az hangalapú bevételek csökkenésének iparági szintű tendenciája ellenére – bevételeink éves összevetésben 5,5%-kal növekedtek, míg az utolsó negyedévben 4,9%-os bővülést tudtunk elérni. Ezen túlmenően a széles sávú internet és TV-bevételek növekedtek, valamint a vezetékes eszközeladásból származó bevételek továbbra is erős – éves összehasonlításban 95,9%-os – növekedést mutattak, köszönhetően a Black Friday és a karácsonyi promóciók által is támogatott erős negyedik negyedéves teljesítménynek.

A vezetékes és mobil piac erős teljesítményének köszönhetően az üzleti stratégiánk harmadik pillérére, az FMC ügyfélbázisra összpontosíthattunk. 2018-ban továbbra is mi voltunk Magyarországon az egyetlen olyan szereplő, aki valós integrált vezetékes-mobil ajánlatott tehetett az ügyfeleink. Ebben az évben további lépéseket tettünk annak érdekében, hogy megerősítsük pozíciónkat ezen a piacon. Míg a második negyedévben megkettőztük az ügyfeleink rendelkezésére álló mobiladat-keretet, a harmadik negyedévben egységesítettük Magenta1 ajánlatunkat, és ügyfeleink számára 30%-os kedvezményt tettünk elérhetővé valamennyi kapcsolódó szolgáltatás vonatkozásában. Erre építve folyamatosan növelni tudtuk Magenta1-ügyfélbázisunkat. Emellett új módokat is kerestünk, hogy ügyfeleinket elérjük, valamint megerősítettük online csatornáinkat. Jelenleg ügyfeleinknek már több, mint 40%-a használja a Telekom applikációt, és eladásaink több, mint 20%-át az online értékesítési csatornákon keresztül realizáljuk.

A Rendszerintegrációs és az IT szegmensben is sikeres évet zártunk, 2017-tel összevetve 22,4%-os növekedést értünk el a bevételeinkben. A növekedés ezúttal is elsősorban a nagyértékű, alacsonyabb nyereséghányadú szoftver- és hardverprojekteknek volt köszönhető. Ezek az átlagosnál alacsonyabb nyereséget hozó projektek azt a célt szolgálják, hogy több különböző intézménnyel építsünk ki hosszútávú kapcsolatot, majd ezeket kapcsolatokat idővel magasabb nyereséghányadú, szolgáltatási szerződésekké alakíthassuk.

Az év során a Csoport teljesítményét tovább erősítette a folytatódó macedóniai trendforduló. A bevétel és az EBITDA is növekedett, köszönhetően a valamennyi üzleti területen mutatott szilárd teljesítménynek, a szolgáltatási bevételekben mutatkozó pozitív trendeknek, valamint a Rendszerintegráció és az IT területén elért kimagasló növekedésnek.

2019-re kitekintve a bevételeink kis mértékű csökkenésére számítunk, míg az összehasonlítható alapon számított EBITDA 1%-2%-os emelkedését várjuk a közvetett költségeink csökkentésének köszönhetően. A CAPEX költésünket az ideivel azonos szinten tervezzük tartani (nem számítva az IFRS16 hatást és a spektrum költségeket) összehangban a vezetékes hálózatunk folyamatos fejlesztésével, amely magába foglalja az optikai hálózatbővítési programunk felgyorsítását. A jövedelmezőségünkben tapasztalt trendfordulónak köszönhetően arra számítunk, hogy szabad cash-flownk (a spektrum licenszdíjak nélkül) 5%-kal növekedhet.

A jelenlegi és várható működési és szabályozási környezet alapján arra számítunk, hogy a Társaság részvényenként 27 forint osztalékot fog fizetni a 2019. évi eredmények után. A hivatalos osztalékjavaslatot az Igazgatóság megfelelő időben fogja előterjeszteni a Közgyűlés részére, amikor az összes szükséges információ rendelkezésre áll, és valamennyi előfeltétel teljesül.”