
Szántó István
Related article
Egy kemiping kerékpár – teljesen újszerű – baráti áron idegeneknek – csak most csak annak aki megveszi
Tutira új kemping kerékpár, polimobil. Alkalmi vétel, új gumikkal max. 15 ezer forint, azonnal elvihető Miskolc, Derkovits utca 11. 20 2192391 – ha...
Élelmiszerek hat hónapi kiskereskedelmének trendjei: növekedés értékben és mennyiségben is
Közel 750 milliárd forint forgalmat ért el az élelmiszerek kiskereskedelme 2014. december-2015. május között a Nielsen által mért kilencven termék kategóriából; 4 százalékkal...
Soron kívüli oltást kér a szociális alapellátásban dolgozóknak Miskolc alpolgármestere
Levélben kérte Varga Andrea Klára, Miskolc MJV alpolgármestere Dr. Kásler Miklóst, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjét, hogy az egészségügyben és...
A miskolci Fidesz-KDNP becsapta a miskolciakat- a Velünk a város frakcióközleménye – reagálás az ellenzék bojkottjára
Veres Pál polgármester Miskolc Megyei Jogú Város 2020-as költségvetése kapcsán minden politikai pártot egyeztetésre hívott. Meglehetősen átlátszó indokokra hivatkozva a Fidesz...
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőrfőkapitányság közleménye – bocsánatot kérnek , mert részben jogszerűtlenül bilincseltek
Budapest, 2020. július 30., csütörtök (OS) - A Hajdú-Bihar Megyei Rendőrfőkapitányság bocsánatát kéri Nagy Jánosnak azért, mert a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság beosztott járőrei 2015....
Trump ellehetetlenítette, 2 nap és bezár a Szabad Európa Magyarország
Kari Lake, a Trump-adminisztráció alá tartozó USAGM vezérigazgatója, Orbán Viktor amerikai útja előtt közölte, nem finanszírozzák tovább a Radio Free Europe / Radio...
Jónak lenni jó címmel adventi online gálaest Böjte Csaba testvérrel
A Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége – Mente Egyesület és Miskolci MJV Polgármesteri Hivatala az idén is megtartja immár hagyományosnak számító jótékonysági...
A szerencsét hozó dzseki – szaltózott a szaftos eszcájg – a főúr fizetett mint a katonatiszt –
Ez egy különleges fotó, s hogy, hogy nem most leltem rá. Elég volt rápillantanom a kétszínű dzsekimre és már is minden eszembe jutott....
A Vágatlanul vendége F. nagy Zsuzsa – a Miskolci Zöld Kapcsolat elnöke – milyen egy környezetvédő hétköznapi élete
Vendégem volt F. Nagy Zsuzsa a Miskolci Zöld Kapcsolat egyesület elnöke. Miért F és miért nem Z. Nagy. Hogyan gyűjti otthon a...
Bukó a konyhán – a NÉBIH razzia vége: lejárt élelmiszert találtak – még a kézmosó se működött
Egyadagos házhoz szállítást végző konyhaüzemben tartott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A hatóság több mint 5 tonna alapanyag és helyben készített félkész...
A NASA teológusokkal vizsgálja, hogyan reagálhatnak az emberek földönkívüliek megtalálására – az újévben találkozunk az UFO-k utasaival – látogatóink lesznek az űrből – nehéz lelkileg feldolgozni az új világrendet
Mindig is sejtettük, hogy ne vagyunk egyedül. Csuda nagy ez a kozmosz, elképzelhtetetlen, hogy csak itt csak nálunk alakult ki az emberi...
Demonstrál a vándorköszörűs- ezt is én írtam az Északba –
Az Ady híd napos oldala ez az alig háromszáz méteres szakasza kikerülhetetlen. Vajon van e olyan bennszülött, aki még soha nem járta...
Volt egyszer egy Déli Hírlap – az utolsó szerkesztősége a Zsolcai kapuban – majdnem sikerült az emléktábla állítás
Mivel 1969 nyarán mint utolsó slapaj ( újságíró gyakornok) kivettem a részem a Déli Hírlap indulásából. Októberben már státuszban voltam és bármennyire szomorú...
Mit tárgyalnak a bíróságok – a firkász naplójából – megvan a jövő heti program
Tetszik tudni amíg firkászként kerestem kalácsra való jó ideig voltam rendőrségi és bírósági tudósító. Nem is tudom miért, de az Olvasók falják az...
Szedd magadnak – Avasi módra a Derkovitson – kompótos lett az egész utca
Szomorú történet, szomszédunk Erzsike néni örökre elköltözött. Magára maradt a háza, amelyet az örökösök a valódiak és a véltek egyaránt elhanyagolnak. Az épület...
2022 nyarán indulhatnak utasok először MISKOLCRÓL SZOMBATI TURNUSVÁLTÁSSAL Görögországba, Paralia tengerparti nyaralóhelyére – szuper ajánlat a NAVITY TRAVEL-től
Legyünk örök optimisták. Higgyük el, 2021 után 2022 lesz, s csodálatos nyár vár ránk. S mint ahogyan korábban is tettük, kezdjük el megtervezni...
Az egykori viszkis rabló is kesztyűt húz – Íme a Sztárbox idei párosai és műsorvezetői
A Sztárbox élő showműsorában idén négy súlycsoportban csapnak össze a hazai sztárvilág képviselői: női könnyű súlycsoportban, férfi könnyű-, férfi közép- és férfi nehézsúlyban...
Pali és a Piroska csárda – mi volt a farollerre vésve – elsikkad a magyar gasztronómia művészete – aratnak a kínai, thai és olasz séfek
Dicsuk Palit aligha kell bemutatnom. Egy igazi miskolci vendéglátós jelenség. Egy önálló intézmény, akinek életútja egybeforrt a város közelmúltjával. . Mivel valamikor egymással...
Another Connection Between RTL and Orbán’s NER
In recent months, a growing number of leaked documents and internal information have suggested that RTL Hungary has developed increasingly close ties with...

