Elhagyott a családom. Reggel még békésen együtt reggeliztünk ám Ede, kutyusunk, a Sajóörösi Edison megérezte nem egy szokványos napnak nézünk elébe. Ő már sejtette, ha előveszik az utazó bőröndöket mi egy jó időre csak magunkra számíthatunk. Amikor elmentek három órán át feküdt az ajtó előtt és nem találtam olyan jutifalatot, ami kibillentette volna a depijéből.
Dél körül hív a nejem, hogy már fél órája ülnek a repülőn és még mindig nem tudják, mikor szállhatnak fel. A társaság neve Ryanair – legyen ez a reklám helye – elárulta a késés okát. Állítólag kiderült, hogy a megengedettnél eggyel többen vannak a gépen. A komputer jelezte. Még, jó hogy nem a felhők fölött vették észre. Közben a légíkisérők úgy manuálisan háromszor is átszámolták az utasokat ám a számítógép makacsul ragaszkodott az igazához. Majd miután egy órával megrövidítették az utazók idejét kiderült a bibi. Beszálláskor mindenkinek rá kell tennie a kacsóját egy testszkennerre. Ám ha valaki a kelleténél tovább simogatja vagy kétszer is rátapint megtéveszti a komputert. Mire ezt felfedezték a személyzet olyan tapsot kapott mintha már landoltak volna.
S íme, néhány kép a kiruccanásról, amit facén is megosztottak már. Már Ede, Edison is megnézte, azóta csóválja a farkát.
