SzántóGráf

Gyűlnek a világító karikák – valaki szórakozik vagy mégsem – a tréneremmel egyre többet bratyizunk

Elég szótlan a trénerem.

Akár egy kilométeren át képes úgy pórázon rángatni, hogy szót se tudok kicsikarni belőle. Én persze folyamatosan szóval tartom. Ede, Sajóörösi Edison csodakutya közben lehajtott fejjel, mint egy porszívó csak az orrával súrolja az aszfaltot, mindenbe beleszagol, majd a változatosság kedvéért megemeli a jobb hátsó lábát, hogy vizeletmintával jelölje meg az utunkat. Közben lesem hátha valami szilárd üzemanyagot is enged aminek a végeként mehetünk haza piheni.

ede

Neki köszönhetem, hogy egy esztendő alatt megismertem azt a mikrokörnyezetemet, amelyben immár három évtizede élek. Soha nem látott emberekkel hozott össze miután  Ede egy igazi szociális lény, boldog boldogtalannal barátkozik, képes a nagytestű kutyákat is megszelídíteni. Persze előbb egymás seggébe szippantva névjegyet cserélnek. Innentől a gazdival is lebratyizunk.

A héten gyanús karikákat fedeztünk fel az utcánkban és azon túl. Valaki olyan alig centiméteres neon, sárga világító karikákat fújt a járdára. Olyan, mint egy erdei útjelző. Napok óta töprengek, hogy mi célt szolgálnak. Számomra ezek olyan jelek, mint az éjszakában tarolt búzakörök. Aki ilyenekkel fárasztja, magát az biztosan akarhat valamit ezzel. Ha mást, nem azt, hogy ezen törjük a buksinkat.  Különben próbáltam rendszerezni, a köröket feltérképeztem és keresem a köztük való hasonlóságot. Hiába. Hát, ha valaki tud majd segíteni.

Jut, eszembe még olyan vízműves csatornafedelek sincsenek a közelükben. Tudják olyan, amibe az unokám belecsúszott. Majd az ügyvédünk írt egy baráti levelet a cégnek, hogy most miként tovább.  Még csak válaszra se méltatták. Pontosabban mintha mi sem történt volna, duzzognak és küldik a számlákat.

Exit mobile version