SzántóGráf

Nyakunkon a húsvét – jönnek a túlélő tojások – valóságshow pipikkel

019. március 27.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) újabb innovatív, ismeretterjesztő, szemléletformáló projektet indít. Ma délután 4 órakor kezdődik az első, élő stream-es valóságshow, „Túlélő tojások” címmel. A program célja, hogy felhívja a figyelmet a felelős állattartás fontosságára, többek között – közeledve az ünnepekhez – arra, hogy senki ne ajándékozzon élő állatot.

A „Túlélő tojások” az első olyan valóságshow, melynek főszereplői állatok, nevezetesen csirkék, vagyis kezdetben tojások.

Beköltöző show

Az élő közvetítés március 27-én délután 4 órakor indul a beköltözéssel. Ekkor a Nébih szakemberei nyolc ellenőrzött, megfelelően előkészített, több különböző fajtájú, de azonos kelési feltételeket igénylő tyúk tojásait helyezik egy automata keltetőbe, és beállítják a keltetéshez szükséges ideális körülményeket, a hőfokot és a páratartalmat.

A show

A keltetés március 28-án hajnali 3-kor kezdődik, melynek folyamatát az érdeklődők napi 24 órában, élőben követhetik a Nébih YouTube csatornáján (https://www.youtube.com/nebihvideok), illetve a hivatal népszerű kampányai közül a Szabad a gazdi és az Ételt csak okosan! weboldalán.

A keltető berendezés önműködő, így a tojások forgatása nem igényel emberi beavatkozást, ugyanakkor minden nap sor kerül a tojások ellenőrzésére, időnkénti átvilágítására. A stream folyamán a Nébih állatorvos és állattenyésztő szakemberei számos hasznos információt osztanak meg a tojások fejlődéséről, valamint a felelős állattartás fontosságáról. Olyan kérdésekre is válasz kaphatnak a nézők, mint például

Az interakció

A programot színesíti a közönség bevonása, hiszen a nézők nevezhetik el a tojásokat, illetve az abból kikelő kiscsibéket. Megtippelhetik a csibék nemét is, izgulhatnak, hogy melyik tojás kel ki elsőnek, emellett kvízjátékokat játszhatnak, szavazhatnak a Szabad a gazdi Facebook oldalán.

A győztesek

Az állattenyésztési tapasztalatok szerint a tojások egy része nem fog kikelni. A kikelt kiscsibéket viszont a hivatal egy gondos gazdánál helyezi el. A Nébih a projektet kifejezetten húsvétra időzítette, hogy felhívja a figyelmet a felelős állattartás fontosságára, és ezúton is azt javasolja, hogy senki ne ajándékozzon élő állatot!

Fontosabb időpontok:

Csatornák, ahol követhető a „Túlélő tojások” valóságshow:

 

Exit mobile version