SzántóGráf

A Mars autistákért Alapítvány közleménye – a pedagógus hamarabb felismeri mint az orvos – kampány a világnapon

 

Budapest, 2019. április 1., hétfő (OS)

– Évek telnek el, mire kiderül, hogy autista a gyerek. A Mars Alapítvány utánajárt, miért. Egyre több pedagógus ismeri fel az autizmus tüneteit, de a gyermek háziorvosok még mindig tanácstalanul állnak elé. Hiába mennek orvoshoz a gyerekkel a szülők, általában 3 év  telik el, mire kiderül, mi is a baj. A Mars Alapítvány kampányt indít az Autizmus világnapján.

 

Az autista gyerekek szüleinek és pedagógusoknak segítő Mars

Alapítvány legfrissebb felmérésében közel 400 szülőt kérdezett meg

az autizmus diagnózis menetéről. A 10 évvel ezelőtt, az AOSZ által

elvégzett felmérés ismétléséből az derül ki, hogy döntő többségben

még mindig a szülők 72 százaléka  veszik észre a tüneteket. A legtöbb szülő

a gyermekorvoshoz fordul először, akik viszont csak a legritkább

esetben gyanakodnak az autizmusra. A megkérdezett szülők közül

minden negyedik a háziorvost kereste fel a tünetekkel, de a

diagnózisok mindössze 1 százaléka  indul a rendelőkből.

Pozitív változás ugyanakkor, hogy a pedagógusképzésbe beépültek az

autizmussal kapcsolatos ismeretek. A szülők után a pedagógusok

észlelik leggyakrabban az átlagostól való eltérést a gyerekeknél, a

10 évvel ezelőttihez képest ma már dupla annyi pedagógus ismeri fel

az autizmus tüneteit.

Elvesztegetett időnek tűnik, hogy az első tünetek észrevétele és a

diagnózis felállítása között majdnem 3 év telik el, pedig az időben

elindított korai fejlesztés jelentősen befolyásolhatja, hogy milyen

képességrendszerrel jelenik meg egy autista gyerek az oktatási

rendszerben.

“A családok úgy igyekeznek minél hamarabb válaszhoz jutni, hogy egyszerre több helyen indítják el a diagnosztikai folyamatot. A legtöbben 2-3 intézményben járnak, de olyan családok is vannak, akik 6, vagy több helyen is próbálkoznak. Biztató ugyanakkor, hogy jobban bíznak a szülők a diagnosztikus rendszerben, a diagnózismegállapítása után már nem akarnak újra és újra megbizonyosodni a diagnózis helyességéről” – mondta Szilvásy Zsuzsanna, a Mars Alapítvány igazgatója. Míg 2008-ban a családok 26 százaléka  még 2-3 vizsgálaton volt a diagnózis felállítása után, addig mára ez lecsökkent 13 százalékra Valamelyest javulás figyelhető meg a diagnózist adó intézmények számában és eloszlásában is, ugyanis egyre több vidéki helyszínen is folytatnak vizsgálatot, azonban a diagnózisok 70 százaléka  még mindig Budapesten születik. “Pontosabbak a diagnózisok is, 2008 óta a harmadára csökkent az alcsoportot nem tartalmazó vagy értelmezhetetlen diagnózisok száma –mondja Szilvásy Zsuzsanna. – Nagyon érdekes ugyanakkor, hogy jelentősen nőtt az Asperger-szindrómával diagnosztizáltak aránya,ami részben azt jelzi, hogy a kevésbé súlyosan érintett gyerekek is megjelentek az ellátórendszerben.”     A Mars Alapítvány az Autizmus világnapján országos információs kampányt indít, hogy az érintett családok minél hamarabb eljussanak a szükséges vizsgálati helyre. Az Alapítvány kampányával elsősorban az egészségügyben dolgozókat célozza. Az autista gyerekeket nevelőcsaládokat bevonva olyan plakátokat helyeznek ki szerte az országban az orvosi rendelőkben, amin az autizmus különböző tünetei láthatóak.A plakátokat a Mars Alapítvány juttatja el mindenkinek, aki szeretne bekapcsolódni a terjesztésbe. További információk:https://marsalapitvany.hu/tunetkampany/ “Azt reméljük, hogy ez segít a szülőknek és az orvosoknak is az autizmus korai felismerésében és a diganosztikai helyek megtalálásában”- mondta az Alapítvány vezetője. sajtókapcsolat: varro.gabriella@gmail.com +36-70-948-99-04

Kiadó: Mars autistákért Alapítvány

 

Exit mobile version