SzántóGráf

Nagy parkoló lesz itt a Zsolcai kapuban – olcsó, percalapú fizetés- már is bérelhető, foglalható – ha egyszer miskolci lesz a főépítészünk

Immár lassan egy éve lesz, hogy a képen látható területet szanálták Miskolcon a Zsolcai kapuban. Gyorsan, szervezetten ment a bontás és az utána következő tereprendezés. Ma ezen a helyen egy hatalmas csaknem száz kocsi parkolására alkalmas grund terpeszkedik. A tulajdonosa szabályszerűen megtakarította a területet és hamarosan egy új, olcsó parkolóval gazdagodik ez a városrész. Ez már csak azért is fontos, mert a szemközti oldalon lévő várakozó helyeket egy tollvonással felszámolták és kerékpárúttá minősítették.

Az engedélyeztetés idején a parkoló hivatalos megnyitásáig tulajdonképpen minden oda álló autós birtokháborítást követ el. Kint is van a tábla, hogy magánterület, az ott várakozás tilos és a kocsiját elszállítják. Hogy a szankciót nem érvényesítik az a tulajdonos jóindulatának köszönhető. A terv szerint az őrzött, elkerített parkolóba kétsorompós bejárat lesz. S ehhez egy automata jegykiadó lesz, tehát mindenki percalapon fizet.

Akik hosszú távon bérletet vagy állandó éjszakai őrzést szeretnének már is jelezhetik az igényüket az info@szantograf.hu mail címre vagy a 20 2192391 –es telefonszámon.

Ezzel egy lépést tettünk előre a környék rendezésére. Bár jómagam jobban örültem volna, ha azokat az utcafronti üzleteket, házakat, amelyek a régmúlt Miskolcra emlékeztetnek, teljes pompájában restaurálják. Az üveges műhely és a cipészet standja érdemes lett volna egy rekonstrukcióra. Amíg nem lesz a városnak helybéli bennszülött főépítésze, aki ténylegesen magáénak érzi, a települést addig csak rontunk, bontunk. Meggondolatlanul. S ha nosztalgiázni akarunk, akkor Szentendrére, Sopronba vagy Egerbe kell mennünk egy kellemes sétára.

Jó példa erre az is, hogy amíg a szemközti Északnál dolgoztam, hosszas tárgyalások után sikerült meggyőzni az ÉMÁSZ vezetését a szerkesztőség alatti trafóállomás elköltöztetéséről. Az áramszolgáltató társaság nagyon rugalmasan, készségesen kiürítette azt az utcafronti helyiséget ahová egy járdaszinttel megegyező bejáratú ügyfél-szolgálatot terveztünk. Ez egy akadálymentesített ügyfélfogadó lett volna ahol hirdetést adhatnak fel, újságot rendelhetnek, vagy éppen találkozót kérhetnek a lap munkatársaitól. Ezzel felszabadult volna a jelenlegi ügyfél-szolgálati iroda ahová lépcsőn és a biztonsági őrön át lehet eljutni. Az akkori főépítész szerint azt a bizonyos utcára néző tűzfalat csak akkor lehet majd megnyitni, ha a terület rendezése lezárul. Így aztán minden maradt és marad úgy, ahogy a kényszer megszülte hajdanán.  A trafóház téglafala máig is a graffitisok üzenő füzete.

Exit mobile version