SzántóGráf

Jótékonykodik a Tesco – mindenki pályázhat a pénzükre – megdobhatnak néhány száz ezerrel

Budapest, 2019. április 11., csütörtök (OS)

– Április elején ismét elindult a Tesco helyi közösségeket támogató pályázati programja, az “Ön választ, mi segítünk”, amelyet ezúttal is az Effekteam Egyesület (korábbi nevén a Magyar Adományozói Fórum) szakmai támogatásával bonyolít le az áruházlánc. A hatodik fordulóban a pályázók országosan 61 körzetben nyerhetnek el egyenként  400, 200, illetve 100 ezer forintot projektjük megvalósításához.

 

A pályázatra olyan szervezetek, baráti közösségek és most először

alapítvánnyal nem rendelkező bölcsődék, óvodák és iskolák, továbbá

nonprofit kis- és középvállalkozások, társasházak és

lakásszövetkezetek jelentkezését is várják, akik kezdeményezésükkel

a helyi közösség életének fejlődéséhez járulnának hozzá.

A pályázatokat az Effekteam Egyesület független szakértői bírálják

el, ők választják ki, mely kezdeményezések juthatnak tovább, majd

június közepétől a Tesco vásárlói dönthetnek arról, hogy kik kapják

a 400, a 200, valamint a 100 ezer forintos támogatást. A hatodik

forduló eredményeit az áruházlánc 2019 augusztusában hirdeti ki.

További információ a programról a tesco.hu domain alatt a

Továbbiak menüpontban található.

Kiadó: Effekteam Egyesület

 

Exit mobile version