A szárazfa virtuózai – a mezőcsáti banda, Gallyas Karcsi bácsival – ez volt a Laposban

Lukács Józsefet és Rácz Gyulát messzire vetette a sors.
Elsők között disszidáltak 1956 októberében egy jobb élet
reményében Nyugat-Németországba, annak is a legtávolabbi
csücskébe, a francia határ melletti Saarlandba. Hogy
aztán egy életen át eméssze őket a honvágy Hejőkeresztúr,
Mezőcsát és Miskolc után. Az illegális határátlépésen kívül
semmit se követtek el, mégis sokáig gyűjtötték a bátorságot
az első hazalátogatásra.
József először a német feleségét, Gerdát küldte haza
terepszemlére. A csinos, szőke asszony bemagolta a
fontosabb magyar kifejezéseket és megígérte, hogy az első
miskolci estén elhúzatja férje kedves számait. A Kossuth
Szálló fehértermében hangosan köszönt – pontosabban
káromkodott egy nagyot, a legtökéletesebb germán racscsolással.
Olyasmit mondhatott, hogy a paci egyik fontos
szervét ajánlja mindenki fi gyelmébe. Tetszett neki, hogy
sikere van, majd ezen túl csak neki húzta a prímás. Ő meg
kedvesen, derűsen feldalolta az odahaza hallott összes
ocsmány betétekkel tarkított nótát. Fogalma se volt, hogy
mit énekel. Köztük a Jóska
levelet hozott a postást is.
Ez a produkció háromszáz
márkájába került, de a hallgatósága
olyan jól szórakozott,
hogy akár helyette is állták
volna a cehhet.
Igen, Miskolcon a hatvanas
években még mindenütt
szól a cigányzene. Már kora
este munkába indulnak az
elegánsan feketébe öltözött
zenészek, hónuk alatt a
száraz fával. A miskolci vendéglátóipar
foglalkoztatja a
zenészeket a Kisvadászban,
az Annában, később a Júnóban, a Poloniában vagy az
Aranycsillagban, a Kulacsban, a Muskátliban, az Otthonban,
a Katowicében, a Vén diófában, a Hágiban, az Avasi
halászcsárdában vagy a Bortanyán. Márkus Gyuri, aki
maga is Kanadában kötött ki, fejből sorolja a legjobbakat,
a legismertebbeket. Jónás Jancsit – igen így Jánosról
senki hallott –, Balogh Gyuszit, Buri Jenőt, Kiskeddi
Oszkárt és Fátyol Józsit és még sok-sok mást. A vendéglátó
vállalat fi zetési listáján legalább másfélszázan
vannak. Szépen keresnek, jó időben, fi zetési napokon
– ami akkoriban havonta kétszer van – minimum hatszáz
forint a jatt. S ehhez még jön 300-400 forint a megfestett,
kamukonyakokért, amit a főúr fi zet nekik. Megéri,
hogy szorgalmasan tanuljanak, ismerjék az összes nótát.
A Pacsirta, A vén cigány a Monti csárdás mindegyikük
repertoárján szerepel. Olyan nincs, hogy valamire azt
mondják, ezt sajnos nem ismerem. Legfeljebb improvizálnak
a kapatos vendégnek. Úgy kísérik kotta nélkül,
ahogy a megrendelő dúdolja. Ha kell, a székely himnuszt
is eljátsszák – csak előtte odakacsintanak a sarokban
bóbiskoló belügyes kollégának.
Ballagás, név-, születésnap, leánykérés, pincebuli, bevállalják.
Ha kell, a súlyos cimbalmot is elcihölik bárhová. Májusi
éjszakákon még hallani a szívet szorongató szerenádot,
ami kifejezetten cigánybandára épülő műfaj, a belvárosban
ugyanúgy, mind a Szentpéteri kaputól a Győri kapuig. Az
ORI (az országos szórakoztatóipari rendező iroda beceneve)
nagyon szigorú. A prímás, a brácsás, a nagybőgős és a cimbalmos
vizsgát tesz, és engedély nélkül még karaokéznia
se lehet nyilvános helyen. Nincs play back, állni kell az
asztalnál a kedves vendég rigolyáit. Itt helyben Jónás és
Balogh a két nagy rivális. Jancsi addig cukkolja a Gyuszit a
Székelykertben, mígnem az öreg odaadja neki a mindentől
féltett, óvott hegedűjét. Pechére, Jónás kifog egy gavallér
társaságot és meglépne a borravalóval. A vita csendben parázslik,
a vendégeknek nem kell tudni, hogy ezen túl négy
évig még egymás köszönését se fogadják. A Poloniában
rendezett prímás vetélkedőn is egymásnak akaszkodnak.
Megjelenik száz, fekete szmokingba bújt muzsikus és megérkezik
a 101. Jónás Jancsi hófehérbe. Ő, aki németországi
vendéglátóhelyeken is haknizott, megtanulja, marketing
nélkül mit sem ér a született talentum. Nem kis feladat
ennyi művészembert megzabolázni, hogy végül csak egy
húron pendüljenek a Polonia a kristálycsillárjai alatt.
Hajnalban, a város összes cigány muzsikusa a villanyrendőrnél
találkozik. Ott dumálják meg, hogy ki, hol,
mennyit kaszált. Ott egyezkednek a prímások, a bandatagok
le- vagy átigazolásáról. Ott ácsorognak azok is, akik
társulni szeretnének. S ha jó napjuk van, előkerül a szerszám,
hogy az arra ténfergőket, a rendőröket, taxisokat
elkápráztassák egy-egy hangulatos melódiával. Ott hallom
először, s utoljára a Miskolci villamoson műdal slágerét.
A rendszerváltás után a székelykertben van még
cigányzene. Gyuszi bácsi haláláig. Majd jön a mulatós
kazetta, cédélemez világa, a mindent elborító Győzikésen,
műmáyer stílusával. Csak el ne bízzák magukat. Mert már
most megígérhetem, ezeket is ugyanúgy visszasírják majd,
mint mi az asztalt kerülgető, a vonóval bűvészkedő, fülbe
játszó cigányokat.
szanto@inform.hu