Ami nekünk ma fontos – egyszer majd utánunk is lomtalanítanak – óvatosan a gyűjtögetéssel – Péter szakembere a hagyatékok felszámolásának

Nippdömping

Itt a világ össze elefántja – trombitával, elálló fülekkel, ezek hozzák a szerencsét

Praktikusak, gyertyát és illatosítót tehetnek rájuk

Akik gyerekkoromban ismertek – szenvedélyesen gyűjtöttem a kisautókat, a modelleket. Óriási kollekcióm volt. A pesti trafikokban rengeteg ilyet árultak és ezeket mindenáron megszereztem. Egy kis szobában őriztem és csodájára jártak a gyűjteménynek. Apám vett nekem egy dzsipet és egy harckocsit, ez a kettő még máig is meg van.

Újabban az avasi kilátó mániákusok törnek előre. Egyre többen keresik ezeket a maketteket. Még az a gyors éttermi tálca is elkel amin a kilátó látható.

Szörnyű, de az utolsó 10 esztendő során sok rokonom hagyatékával kellett szembesülnöm. Alig négy esztendeje éppen áprilisban egy héten belül búcsúztattuk el drága Édesanyámat és Anyósomat. Tudom, mindenkivel megesik az ilyesmi, előbb vagy utóbb. Hogy be kell menni egy elhagyatott lakásba és pakolni kell. Szortírozni a hozzánk közel álló személy cuccait. Turkálni a szekrényben, a spájzban és eldönteni mivel mi legyen, mi menjen a kukába és mi az az emlék, amit illő megőrizni. Talán ennek is köszönhető, hogy már letettem a gyűjtögetésről és nagyon megfontolom mi az, amihez még érdemes ragaszkodni és mi az, amivel már nem szívesen terhelném az utódaimat.

Van egy barátom Zólyomi Péter diósgyőri antikvárius, akinek a Győri kapu üzletében gyakran megfordulok. Persze már csak bámészkodni. Hátratett kézzel gyönyörködni az üzletében felhalmozott könyvekben, régiségekben és a divatos dekorációban.  Ő az, akit sűrűn hívnak az úgynevezett családi hagyatékok válogatásához, felszámolásához. Ő az, aki szakavatott szemmel, ránézésre, kapásból megmondja, kell vagy nem, kuka vagy eladható. Diszkrét személy. Aki ezt csinálja, nem fecseghet, nem sok ilyen lakásfelszámolásra hívták. Érdekességként elárulta, egy hölgy betegesen hitt abban, hogy a sok kis elefánt szerencsét hoz. Mi a családunkban és ismerőseim körében is él a hit, hogy legalább hét kis ormányos kell a zavartalan boldogsághoz. Nos, Péter nem akart hinni a szemének, egy idős nő, értelmiségi terven felül teljesített.  Az egyik szobájában mozdulni nem lehetett ezektől a nagy állatok kicsinyített másaitól. Különben annak idején a polgári lakások elengedhetetlen díszei voltak a porcelán nippek.  Drága édesanyám is kedvelte és mindenki tudta róla, hogy számára ez tuti ajándék.  A korabeli kombinált szekrények, amely a mi szobánkból se hiányzott hemzsegtek a kutyusoktól, a fogfájóstól és a táncoló paraszttól, a keringőző hölgytől és mokkás csészéktől. Nem is értem, de ma mi már ezeket nem értékeljük, a kristályvázákat, tálakat és a hamutartókat se tartjuk sokra. Leértékelődtek, és lassan de biztosan kezdenek átcsúszni a felesleges lomok kategóriájába.

Mi is, még azért sokat őrzök. Nem válnék meg attól a porcelán kutyustól, amit édesapámnak vettem, mert éppen más nem jutott az eszembe.  És azt a siklósi mázos hamutartót se hajítom el, amit a szüleimnek vettem egy dunántúli osztálykirándulás alkalmával. Mivel minden egyes darabnak ismerem a történetét, a hozzá fűzhető emlékeimet nincs más dolgom mind ezeket egy csokorba gyűjteni. Aztán majd egyszer ezek se kerülik el a mi sorsunkat. Az elkerülhetetlen elmúlást.