A Szepes Gyula Művelődési Központ a korábbi évek hagyományához hasonlóan 2019-ben is meghirdeti a Bíró András vers- és prózamondó versenyt általános és középiskolás diákok számára. A verseny elsősorban érdi diákoknak szól, de természetesen Érd környékéről, a környező településekről is szívesen fogadjuk a jelentkezőket.
Szántó István
Related article
Pályázat a diaszpórában élő magyarság szervezetei és a diaszpórában található, magyar nyelvű oktatást végző szervezetek számára
Jelen pályázati kiírás célja a Magyarország határain kívül, a világon szétszórtságban élő magyar közösségek boldogulásának, valamint az anyaországgal fennálló kapcsolataik ápolásának és fejlesztésének...
A hazai tehetségsegítés eszközrendszerének bővítését segítő, országos hatókörű nyomtatott folyóiratok, kiadványok megjelenésének támogatása / NTP-LAP-21
A Miniszterelnökség (a továbbiakban: Támogató) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a továbbiakban: Támogatáskezelő) a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2021-2022. évi cselekvési programja alapján...
2019-es szóládi festőművész alkotótelepen való részvétel elnyerése
A Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely célja az önálló művészeti tevékenységet folytató fiatalok festőművészek szakmai fejlődésének és hazai, valamint nemzetközi karrierének a támogatása. ...
Az utcai szociális munkát, illetve családok átmeneti otthona által működtetett krízisközpontot és titkos menedékházat működtető és befogadott szolgáltatók feltételeinek fejlesztése / SZOC-18-FEJL-3
A pályázat közvetlen célja a szolgáltatások működési feltételeinek javítása. ...
#GoogleImpactChallenge
10 millió eurós támogatás Európa szerte, olyan civil szervezeteknek, akik online és offline is sokat tesznek a gyűlöletbeszéd, kirekesztés ellen és gyermekbiztonság ügyét...
Arany Sas Díj 2019
A kiírás célja a mindenkori Magyarországon és az elszakított területeken élő magyarság értékeinek, történelmi személyiségeinek és eseményeinek bemutatása. Elvárás, hogy a pályaművek fejezzék...
Huawei Next Image nemzetközi mobilfotós verseny
A fotós pályázatok és nemzetközi versenyek általában elérhetetlenek azok számára, akik nem rendelkeznek valamilyen profi, tükörreflexes fényképezővel és ágyúcső-méretű objektívekkel. A Huawei Next...
Budapest Street-Story
Deák17 Gyermek és Ifjúsági Galéria 2021. március elejétől ismét egy új kreatív pályázatot hirdet 6-19 éves diákoknak. ...
InnoMate – Velünk életre kelnek az ötletek
Pályázati felhívás saját élményű, 21. századi készségekre épülő innovációs programban való részvételre középiskolai pedagógusok és ifjúsági szakemberek számára ...
Rábaköz gyöngye – videópályázat
Pályázatunk célja: a tánc, néptánc népszerűsítése; amatőr tánc/néptánc csoportok aktivizálása, motiválása; emlékeztetni a nemzeti összetartozásra; az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátumra. ...
A lelkem képe
Az Encsencs-Penészlek-Nyírvasvári Általános Iskola Penészleki Tagintézményében működő „Együtt-Egymásért” nevű Tehetségpont által kiírt „A lelkem képe” címmel megrendezésre kerül az országos versillusztráló verseny az...
Így írunk mi!
Egy 2012 szeptemberében indult könyvsorozatban szeretnénk lehetőséget biztosítani mindenki számára, hogy verseit, prózáit, írásait egy 10-10 szerzőt bemutató kötetben megjelentesse. ...
Befektetés a jövőbe / 2020-1.1.6-JÖVŐ
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja a népegészségügyi szempontból jelentős kockázatú megbetegedések korai diagnózisát és terápiáját segítő kutatás-fejlesztési projektek...
RaM – Radnóti Miklós Művelődési Központ 2021. évi programjai
A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat nyílt pályázatot hirdet a kerületi civil, egyházi, társadalmi szervezetek közösségépítő tevékenységének támogatásaként a RaM helyiségeinek közcélú, közösségi...
Magyar Multi Program II. – A kiemelt növekedési potenciállal bíró kis- és középvállalkozások megerősítése, értékhozzáadó tevékenysége és piacbővítési lehetőségeinek fejlesztése / GINOP 1.1.8-19
Magyarország Kormányának felhívása a Magyar Multi Programban résztvevő, kiemelt növekedési potenciállal rendelkező, erős magyar vállalkozások partnerség alapú fejlesztése érdekében. ...
Pályázat balatonfüredi Ökoház térítésmentes használatára, rendezvényhelyszín programok, foglalkozások megvalósítására
A támogatás célja, hogy Balatonfüreden egy Ökoház programjainak színesítése, ami teret ad a társadalmi célú programoknak, a civil szféra képviselőinek, magán kezdeményezéseknek nyílt...
Savale – Együtt 2021
Cél: a roma identitás erősítése, a roma-magyar együttélés elősegítése, a roma hagyományok, kultúra bemutatása az alkotásokon keresztül, tehetségazonosítás, tehetséggondozás, roma közösségek aktivizálása ...

