SzántóGráf

Tóth Lajos Borsodgeszti borász – a Szerelem máig is létezik – utánajárunk

Mit köszönhetünk Lába Bertalan oskolamesternek. Miért is a Lábas dűlőn terem terem a szerelem gyöngye?

Egy kellemes baráti társaságban a helyi borokról beszéltünk.  Mígnem szóba került a Geszti szerelem. Nos, mindannyian bizton hittük, hogy mi már valamennyi helyi nedűt ismerjük így ezen a Szerelmen kissé fennakadtunk. Vakon létezik e ilyen vagy csak barátunk emlékezetében él. Egy kis utánajárással, Borsodgeszten szinte forró nyomon megleltem Tóth Lajos borászt, aki rögtön eligazított. Helyre tett. E szerint Borsod-Geszten – akkoriban így írták a település nevét valamennyi szőlőültetvényt tönkretette a filoxérajárvány. Ám Lábas Bertalan oskolamester éppen akkor 1880-ban került a faluba és belekezdett egy újfajta szőlő telepítésébe. Nagy szorgalommal kitartással egy különleges fajtát honosított meg. A levél szerint az elgondolásának alapja az volt, hogy a tokaji szőlő, édes furmint, a rizling, hárslevelű tőkéből 10-10 ezret ültettek a főleg észak, déli lejtésű a tokajihoz hasonló talajadottsággal, klímával rendelkező területekre.

Ez a borfajta fennmaradt, több versenyen megméretett országosan is, de ezekről már nem maradtak dokumentumok. Az viszont biztos, hogy 1948 őszén a Földes Ferenc Gimnázium udvarán volt egy borkiállítás, amelyen a Geszti szerelem nevű borfajtát aranyéremmel díjazták.

Tóth Lajos helyi borász ezt a hagyományt folytatva ezen a néven kínálja a borát. Nos, van egy barátom, aki évtizedekkel ezelőtt az eredetit megkóstolhatta. Készülünk a faluba, hogy személyesen igazoljuk ennek a márkának az eredetiségét.

 

Exit mobile version