Jó estét kívánok, megjöttek a Földesista diákok – harsogtuk szombaton délután az alma materünk vaskapujánál. Ahogyan előre megbeszéltük. Büszkén jelentem, s dokumentálom, félévszázad elteltével a 4/ H 33 véndiákjából, hála a Teremtőnek néhányunknak megadatott, hogy ismét együtt ballagjunk. Kilenc osztálytársunkról szomorúan megemlékeztünk, hogy már nem lehetnek köztünk és ketten pedig betegség miatt igazoltan hiányoztak. Megfogyva, de törve nem, felgyalogoltunk a második emeleti volt osztálytermünkbe, ami emlékeinkben lényegesen nagyobb, mostanára viszont kisebbnek tűnt. Próbáltuk megkeresni, ki kivel ült és melyik sorban, de ahányan voltunk annyiféleképpen gondoltuk.
Álmaimban se gondoltam volna, hogy még egyszer így együtt, átéljük az ötven évvel ezelőtti ballagás pillanatait. Azt meg különösen nem, hogy minket külön köszöntenek, s a Tanítót, dr. Hevesi Attila professzort, a mi legendás Osztályfőnökünket kétszer is megéljenzik. Megtapsolják. A mi korunkban könnyen elérzékenyül az ember hátha még okot is adnak rá.
A hagyományos osztályfőnöki óra két részletben zajlott, a teremben kezdtük majd a Régi posta utcai vendéglőben folytattuk. Bevallom ez a fajta kitárulkozás, beszámolók, hogy mi történt velünk az óta, mióta nem láttuk egymást mindig megrendít. Tudtuk, számítottunk rá, hogy az érettségi után a nagy betűs élet kapujában mi ránk is a forgandó szerencse vár. Ahogy mondták az okosok az élet nem fenékig tejföl vagy nem habos torta, amit majszolunk majd.
Váltotta egymást a sirám, a panasz, s az elégedettség vagy a magunkba fojtott elkeseredettség. Mint a hazai egészségügy haszonélvezői, állatorvosi paciként ecseteltük mi minden megeshet velünk. Számomra megdöbbentő volt, hogy alig akadt olyan osztálytársam, akinek a családjából a leszármazottak közül valaki ne vándorolt volna ki a jobb élet reményében. Volt olyan, aki könnyeivel küzdve mesélte, hogy nem sokára maga is skypos nagyi lesz. Akadt, aki már beletörődött, az utódai végleg angol állampolgárok lettek. Bár mindannyian bármi áron egy jobb életet akarunk a gyerekeinknek ám szörnyű nehéz tudomásul venni, hogy unokáink felcseperedését majd interneten követjük nyomon. Sőt az is előfordulhat, hogy nyelvi kommunikációs nehézségek lesznek majd köztünk.
Veres Pál, a Földes Ferenc Gimnázium igazgatója a termünkben köszöntött minket és megkaptuk az alma mater aranyozott jelvényét. Névre szóló viselési engedéllyel.
Magam utólag tudtam meg, hogy ezt a projektet Kupán Károly az osztály bölcse találta ki, míg a kivitelezés minden terhét Gombás Marika és Pfliegler Imre, Benő friss nyugdíjas vállalta magára. Mindannyian osztályfőnöki és egyszerű osztálytársi dicséretben részesültek. Mivel az ellenőrzőjüket nem találták mindezt csak szóban kaphatták meg.
