SzántóGráf

AEEK Vis Maior támogatással és saját forrásból beszerzett betegszállító gépjárművek a a megyei kórházban

mentős sapka

 

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház hat telephelyen működik, összesen: 3.572 ággyal, 93 betegellátó egységgel.

 

Az intézményrendszerben éves viszonylatban mintegy 100.000 fekvő, és csaknem 3.000.000 járóbeteg ellátását végzik, amelyhez szorosan kapcsolódnak a betegszállítási feladatok az intézmények telephelyein belül, illetve a telephelyek között.

 

Betegszállítási feladatokat illető statisztikai adatok

(2018. évi tényadatok)

 

 

 

  1. április 01-től a betegszállítás intézményi hatáskörbe került, azt önállóan külső közreműködő igénybevétele nélkül látja el az intézmény.

 

A betegszállítási csoport munkáját 9 betegszállító gépjármű segíti, amelyből 2018. év végén, illetve 2019 első negyedévében összesen 4 új betegszállító gépjárművet szereztek be mintegy 70  millió forint értékben. A fedezetet részben saját forrásból, részben fenntartói támogatásból teremtették elő. A beszerzéskor arra törekedtek , hogy az autók minőségi szolgáltatást nyújtsanak, mint gépjárművek, és mint egészségügyi szolgáltató eszközök egyaránt.

 

A betegszállításban résztvevő további 5 betegszállító gépjármű átlagéletkora 10 év, futásteljesítményük esetenként megközelíti az 500 ezer kilométert.

 

Az ütemezett cseréjről az intézmény gondoskodik, további 2 új betegszállításra alkalmas gépjármű érkezik még 2019. szeptember végéig.

Exit mobile version