SzántóGráf

Prosztatarákos betegekért futják körbe a Balatont az orvosok

A XIII. NN Ultrabalaton Közép-Európa leghosszabb futóversenye, amelyet egyéniben, váltóban, futva vagy kerékpárral teljesíthetnek a résztvevők. Az alapítók 2007-ben egy 200 kilométer feletti ultrafutó versenyt álmodtak meg. A résztvevők létszáma akkor összesen 200 fő volt. Ehhez a maroknyi csapathoz évről-évre egyre többen csatlakoztak, így 2018-ra az indulók száma már meghaladta a 11 ezret.

Az Urológiai Klinika orvosai a prosztatarákos betegeket mozgásra ösztönző 10 Ezer Lépés Program keretében indulnak el. Május 11-én szombaton délben rajtolnak Balatonfüredről, hogy mintegy 21 órai futást követően, vasárnap délelőtt ismét Balatonfüreden érjenek célba. A távot váltóban teljesítik, a csapat 13 tagja között osztják fel a kör egy-egy szakaszát.

prof. dr. Nyirády Péter

Amint prof. dr. Nyirády Péter, a Magyar Uroonkológiai Társaság elnöke, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika igazgatója elmondta, nem első alkalommal teljesítik a távot. A daganatos beteg férfiakért futnak, hogy egyrészt felhívják a figyelmet a nehézségeikre, másrészt példát mutatva rávilágítsanak arra, hogy a fizikai aktivitás érdemben javítani képes még egy rákbetegség diagnózisa után is az életkilátásokat. Kutatások ugyanis bebizonyították: jobb életminőségben és tovább élhetnek azok a prosztatarákkal szembesült férfiak, akik a diagnózist követően is aktívak fizikailag, rendszeresen mozognak, sportolnak, megőrzik vagy javítják erőnlétüket.

A Magyar Rákellenes Liga és a Gyógyulj Velünk Egyesület által szervezett 10 Ezer Lépés Program civil rendezvényeinek célja, hogy minél többen tudják mit tehetnek önmaguk a javulás érdekében, illetve országszerte minél több érintett beteg mozogjon, eljusson speciális gyógytornára, fizioterápiára is. Május 16-án csütörtökön 15 órától például Budapesten a Margitszigeten vár mindenkit a Gyógyulj Velünk Egyesület egy közös sétára, majd szabadtéri tornára.

(A nyitóképen a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika 2018-as csapata.)

 

Exit mobile version