SzántóGráf

Az Igazságügyi Minisztérium közleménye – Völner Pál levele a nemzeti választási bizottság elnökének – Czeglédy Csaba mentelmi jogáról

 

Budapest, 2019. május 11., szombat (OS) – Völner Pálnak, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárának levele dr. Rádi Péternek, az NVB elnökének

 

 

Dr. Rádi Péter részére

elnök

Nemzeti Választási Bizottság

Budapest

Tisztelt Elnök úr!

Az Igazságügyi Minisztérium mély megdöbbenéssel értesült arról,

hogy a Nemzeti Választási Bizottság elutasította a Szegedi

Törvényszék kérését, és a bíróság kezdeményezése ellenére sem

függesztette fel Czeglédy Csaba, a Demokratikus Koalíció európai

parlamenti képviselő-jelöltjének a mentelmi jogát.

Magyarországon még nem volt példa arra, hogy köztörvényes

bűncselekmény gyanúja esetén ne függesszék fel a mentelmi jogot. Ez

elfogadhatatlan, a bűnüldöző szervek munkáját nehezíti és lehetővé

teszi a gyanúsított számára, hogy bizonyítékokat tüntessen el, vagy

az országból elszökjön.

A magyar demokrácia történetében példátlan, hogy egyes politikai

körök megpróbálják ellehetetleníteni az igazságszolgáltatás

működését. Felszólítjuk az ellenzéki pártokat, hogy a törvények adta

lehetőségekkel ne éljenek vissza, ne akadályozzák a bíróságokat a

munkájukban.

Amint az közismert, Czeglédy Csabának az évekkel a választás

kiírását megelőző cselekményen alapuló, a választási eljárással

semmiféle összefüggésben nem lévő büntetőügyekben kell bíróság elé

állnia – azaz esetének a mentelmi jog lényegéhez, szelleméhez

nincsen köze. Emellett azt, hogy a mentelmi jog nem alapjog, az

Alkotmánybíróság is hangsúlyozta már – éppen Czeglédy Csaba ügyében,

2018-ban.

Összegezve a történteket, elmondható, hogy az NVB ellenzéki

delegáltjainak magatartása semmi másra nem alkalmas, csak a

jogrendszerbe vetett bizalom rombolására, a jogállam megcsúfolására.

Mindezekre tekintettel kérem Elnök Urat, hogy levelemet juttassa el

minden párt küldöttjének. A magyar demokrácia és Európa jövőjének

ügye ugyanis nem lehet néhány politikai hazárdőr játékszere.

  1. május 11.

Tisztelettel:

Völner Pál

parlamenti államtitkár

Igazságügyi Minisztérium

 

Exit mobile version