SzántóGráf

Csak bámuljuk – tartsd rendbe a környékedet – jelentkezz gyepmesternek – ha Edison megsétáltat mindig gondolkodóba esem – mesterem 10 évig élt a barakkok mellett

Kollégám, tanítómesterem Aranytollas újságíró évente egyszer megírta, hogy ideje lenne már lebontani , eltüntetni a BÁÉV felvonulási barakkjait a Mester utcából.

Elsők között kapott lakást az ottani panelházban és csaknem egy évtizedig előttük éktelenkedett az építkezésen dolgozók műhelysora. Se park, se játszótér nem volt viszont az erkélyükről mindennap láthatta a barakkokban seftelő, visszajáró munkásokat. Talán több mint 10 évig rugózott ezen a várospolitikai cifraságon mígnem a házgyár leállásával kimúlt a téma.

Mivel Edison kutyusunk naponta akár kétszer is megsétáltat,  egyre jobban kiismerem magam abban választókörzetben, amelyben csaknem negyven éve élek. Látom, hogy a leggondozottabb rész a Derkovits utcai emeletes házak környéke. Látszik, hogy sok építész, vezető káder költözött oda az átkosban. Így az épületek között van kellő zöld felület , játszótér, rendezett garázssor minden egyéb ami a komfortos lakhatáshoz kell. Csak ám itt is megtapasztalható a biológiai törvényszerűség, az elöregedés, ritkán látni gyereket a hintánál vagy a homokozónál és a padok közül néhányat csúnyán megrongáltak. Mutatóba ültettek virágokat is, de a szalonnasütő környéke elhanyagolt.

Tulajdonképpen tudomásul kellene venni, hogy fogytán az erőnk, sokan már csak az erkélyen fújják a füstöt és csak onnan lesik, ki az a bitang ember aki nem szedi össze a kiskutyájából kipottyant elhasznált üzemanyagot. S legfeljebb a garázsa előtt söpröget.

Különben séta közben jutott eszembe, hogy minden épület környezetében akadna egy két tettre kész, vidéki gyökerekkel rendelkező nyugdíjas aki minimális térítés ellenében gondozná a gyepet. Tulajdonképpen gyep mester, csősz lenne aki – pénzt kapna a városgondnokságtól  vagy a jól kistafírozott rendészettől, felügyelné a ház körüli zöldterületet, füvet nyírna és az önkormányzati képviselőnek jelezné, hogyan szeretnék komfortosabbá tenni a lakóhelyüket. Ha ez megvalósulna, talán ismét benépesülne az elhagyatott játszópark, újra lobogna a tűz a ház mögötti szalonnasütőnél és kevesebb patkány futkosna a csatornák körül.

Mesterem amikor háborgott a házuk körüli áldatlan állapotokról olyan jó negyvenes lehetett. Ereje teljében volt és ha lehet ásót kapát fogott volna a parkosításhoz.Persze a mi munkánk nem nagyon viselte volna el, hogy ő is beszálljon a tereprendezésbe. Egyébként is abban az időben a tanácsi lakások iránti gondoskodás az ajtótól az erkélyig tartott. Nem is hiszem, hogy bárkinek eszébe jutott volna a ház előtti park önálló kialakítása. Eretnekség lett volna ilyesmire vetemedni. Most viszont kapóra jöhet egy ilyen tartsd rendbe a környékedet, önszerveződő mozgalom. Szerintem pénz és jelentkező is lenne az ilyen kezdeményezések megvalósítására.

A címképen az Bermuda háromszög, amely hosszú ideg szemétlerakóként működött, ha a szelektív konténerek megteltek. Ma már konténerek nincsenek viszont a hulladéklerakó zavartalanul üzemel.  Még a három kiragasztott tiltótábla se tartja vissza azokat akik idehordják a szemetet. Mint a régi jó időben.

 

Exit mobile version