A szokásos tempóban döngettem hazafelé Pestről csütörtökön délután. Nagyon figyelni kellett a sztrádát, mert az egyik csapadék cellából a másikba szaladtunk. A tök száraz szakaszokat teljes hirtelenséggel váltotta a zuhogó eső. Éppen a Miskolc felé vezető, kiszélesedő, több sávos szakaszra érve vettem észre, hogy különösen, nagy tárgyak fekszenek a pályán. Valószínű, hogy egy bútorszállító kocsiról pereghettek le a méteresnél nagyobb dobozok. Feltehetően már néhányan telibe találhatták a lepottyant csomagokat, mert szanaszét hevertek a forgácsok. Brutálisan lassítanom kellett, pontosabban, rá kellett satuznom, mert az előttem és a mögöttem elhúzók is már javában szlalomoztak.
Majd alig ráfordulva az M30 –ra rögtön hívtam a 112-es segélyhívót. Kértem, kapcsolja az emődi pályafelügyeletet, de nem tette. Mondván maga intézi a bejelentést. Elmondtam, egy komoly balesetveszély alakult ki a megadott helyen és kértem minél előbb távolítsák el a nagyméretű hulladékot a sztrádáról. Na, ezután jöttek a keresztkérdések – milyen nagyok a bútordarabok – nem volt alkalmam lemérni – pontosan hol vagyok és még mit láttam, és hogy hívnak. A beszélgetés nálam is rögzítve, nem hosszabb, mint négy perc. El tudom képzelni, hogy a call center ugyanezt jelezte az Emődieknek – akiknek az ottani sztráda kamerákon át már látniuk kellett volna. Nos, tudom mi sem könnyebb a kötekedésnél, olcsó szórakozás a fikázás, de szerintem az ilyen eseteket gyorsabban rugalmasabban kell kezelni. 
Csak remélni merem, hogy végül mindenki hozzám hasonló szerencsével kikerülte az akadályokat. Azon is eltöprengtem, hogy mi lett volna, ha megállok és magam húzom le a pályáról a hulladékdarabokat. Megúsztam volna e, hogy nem gázolnak el. Különben a pálya kamerái rögzíthették az eseményeket és könnyen kikereshető a vétkes járművezető, aki rosszul rögzítette a rakományát.
