SzántóGráf

Mezőkövesden is megemlékeztek a pedagógusokról

 

A Mezőkövesdi Tankerületi Központ a Mezőcsáti és Mezőkövesdi járás állami fenntartású iskoláiban dolgozóknak május 31-én tartott pedagógusnapi ünnepséget, a mezőkövesdi művelődési házban.

Június első vasárnapja, pedagógus nap. Ünnepeljük a pedagógusokat, akik mindennap láthatatlanul teszik a dolgukat, akik páratlan alázattal hordozzák szívükben, munkájukban valamennyiünk közös jövőjét: a magyar ifjúságot. Én még emlékszem kisgyermekkoromban, ha eljött a pedagógus nap, akkor egyenként vittünk virágot a tanító néninek, persze nem virágbolti drága csokrot, hisz akkor még nem is létezett ilyen. A nagymamám kertjéből szedett szegfűvel, rózsával köszöntöttem a tanáraimat.

A tankerületi központ is köszöntötte pedagógusait, munkatársait. Az ünnepségen részt vett Bozsikné Vig Marianna a Mezőkövesdi Tankerületi Központ igazgatója, a járások polgármesterei. Köszöntőt mondott Kerékgyártó László a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Mezőkövesdi Járási Hivatalának hivatalvezetője. –„ Kevés olyan terület van az életben, ahol az együttműködés olyan fontos lenne, mint gyermekeink oktatása, nevelése.”- mondta hivatalvezető úr, majd folytatta:”- A boldogulásunk alapját jelentő gazdasági helyzet, hazánk teljesítőképessége egyenes arányban van azzal a tudás szilárdságával, amit az alap-és középfokú oktatás szakemberei adnak át gyermekeinknek. Minden dolog, amit mutatunk nekik jó befektetés, mert a gyerekek a szívükkel látnak, őszinték és belátóak.”

Az ünnepi műsor a Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola és a Premier Alapfokú Művészeti Iskola hejőkeresztúri növendékeinek közös műsorával folytatódott.  Repertoárjukban ének, ütős és vegyes zenekari produkciókat hallhattunk.

A diákok műsora után sor került kitüntetések, elismerő oklevelek átadására, majd a rendezvény Bozsikné Vig Marianna tankerületi igazgató asszony záró gondolataival ért véget.

F. Bacsó Bea

Exit mobile version